A szombati borult idő után vasárnap kisüt a nap. Szombaton erősen felhős, több helyen borult idő ígérkezik. Többfelé várható eső, zápor, nyugaton néhol akár zivatar is. Egyre többfelé élénk, erős lesz az északnyugati szél. Napközben 7-12 fok valószínű. Vasárnapra már túlnyomóan napos idő várható. A hajnali pára-, ködfoltok néhol a kevésbé szeles tájakon tartósabban megmaradhatnak. Napközben északkeleten kisebb eső, zápor alakulhat ki. Többfelé élénk lesz a nyugatias szél. A csúcshőmérséklet 7-13 fok között alakulhat. forrás: időkép
napsütés
A szombati napsütésnek a vasárnap érkező front vet véget, ami záporokat és zivatarokat hoz magával. Az előrejelzések szerint szombaton a reggeli pára-és ködfoltok feloszlását követően napos időre van kilátás, gyenge zápor legfeljebb néhol fordul elő. Nyugaton élénk, erős lesz a délies szél. Délután 13-19 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Vasárnap front várható esővel, záporokkal, zivatarokkal és ismét felerősödő széllel, viharos lökésekkel. A csúcshőmérséklet ekkor 12 és 20 fok között alakulhat; melegebb délen lesz. Hétfőn már több lesz a napsütés, de elszórtan zápor, egy-egy zivatar még kialakulhat. Az élénk déli-délnyugati szélben délután 13-18 fokot mérhetünk.
A hétvégén sokfelé előfordulhatnak még záporok és zivatarok, de vasárnap már napsütés is lehet. Szombaton a változóan felhős-napos időben több helyen előfordulhatnak záporok, néhol zivatarok. A légmozgás többfelé élénk, néhol erős lehet. A legmagasabb hőmérséklet 14 és 20 fok között alakulhat. Reggelre többfelé képződhet pára, köd. Vasárnap elsősorban északkeleten és néhol északon lehetnek záporok, máshol sok napsütésre van kilátás. A déli-délnyugati szelet élénk, a Dunántúlon erős lökések kísérhetik. A reggel ismét többfelé lehet párás, ködös. 15 és 23 fok közé melegedhet napközben a levegő. Hétfőn mindenhol számíthatunk napos időszakokra, számottevő csapadék nem várható. Sokfelé szeles időre, 18-24 fok közötti maximumokra van kilátás. …
A szeptemberi nyár legalább jövő hét közepéig kitart, ugyanis Európa időjárását egy nagy kiterjedésű, úgynevezett omega-anticiklon alakítja száraz, meleg késő nyárias időjárást biztosítva – írja az időkép. Felhők alig lesznek az égen, csapadék sehol sem várható, a napsütésé lesz a főszerep. A légmozgás is csak helyenként élénkülhet majd meg. Az előrejelzések szerint a hajnalok különösen a mélyebben fekvő területeken lehetnek frissek, délutánonként azonban egyre többfelé lesz 30 fok.
Szeptember első napjaira visszatér a napos idő, a meteorológiai ősz első hétvégéjén nem lesz ritka a 30 fok – írja az időkép. A jelentős lehűlést okozó hullámzó frontrendszer lassanként kelet, északkelet felé távozik, dél-délnyugat felől száraz, ismét melegebb levegő érkezik fölénk. Szeptember első napjai így igazi nyári időt hoznak, az ősz első hétvégéjén 30 fok körül alakulnak a maximumok. Sokat fog sütni a nap, szombaton az ország nagy részén szinte zavartalanul, és napról napra melegebb idő vár ránk. Szombaton 26 és 31, vasárnap pedig 24 és 32 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk. Nagy bizonytalanság mellett észak-északnyugat felől egy hidegfront vasárnap délután…
Szombaton többnyire napos idő várható, vasárnap több helyen lehet csapadék. Szombaton általában sok napsütés valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, helyenként azonban erőteljesebb is lehet a gomolyfelhő-képződés. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. Helyenként megélénkül a délnyugati, nyugati szél. Hajnalban 12 és 19, délután 28 és 33 fok között alakul a hőmérséklet. Vasárnap vastagabb, frontális felhőzet vonulhat át az ország felett északnyugatról délkelet, kelet felé. Délelőtt inkább a déli, illetve keleti országrészben lehet napsütés; délután nyugat felől süt ki egyre többfelé a nap. Több helyen előfordulhat eső, záporeső, zivatar. A csapadékrendszer a nap folyamán nyugatról kelet felé helyeződik át. Helyenként megélénkül a déli, majd…
Pár nap pihenőt tart Medárd hétfőtől – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hét első felében sokat fog sütni a nap, legfeljebb hétfőn délkeleten, kedden pedig a Tiszántúlon lehet több felhő az égen, és fordulhat elő néhány helyen kisebb zápor. Strandidő azonban nem lesz, ugyanis a nappali felmelegedés átmenetileg visszaesik. A hét első két napján 19 és 25 fok között alakulnak a maximumok. Kedd és szerda hajnalra pedig alaposan lehűl a levegő: az Északi-középhegység völgyeiben 5-6 fok is lehet. Szerdától melegszik az idő, péntektől pedig előreláthatólag visszatérnek a záporok, zivatarok. kiemelt kép: pixabay