A váci Fidesz-KDNP jelöltjei padokat újítottak fel a Baba utcában. A munkálatokat már kedden elkezdték, majd szerdán folytatták. A közösségi médiában számoltak be a részletekről: „az elmúlt években teljesen elhanyagolták ezeket a padokat, ezért két pad is olyan rossz állapotban volt, hogy le kellett cserélnünk a ülőrészét. Ezt tegnap lemértük, és ma reggelre beszereztük az új deszkákat, amiket felszereltünk és le is festettünk. Most már minden padot rendbe tettünk, hogy nyugodtan használhassák az erre járók. Nekünk Vác az első!”
jelöltek
Kedden a Baba utcában festettek le köztéri padokat a Fidesz-KDNP jelöltjei. Imre Zsolt polgármesterjelölt és jelölttársai arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy összefogással és kis odafigyeléssel rendezettek lehetnének Vác közterületei. A korábban kopott és elhanyagolt padok az eredeti piros színűket kapták vissza.
Matkovich Ilona a napokban bejelentette, hogy újraindul a polgármesteri székért, csütörtökön délután pedig a képviselőjelöltek névsora is nyilvánossá vált. A váci Fidesz-KNDP szerint ezzel összeállt a háborúpárti dollárbaloldal váci listája. A jelenlegi testületből a pedofilbotrányba keveredett Fehér Zsolt nincs a jelöltek között. Új jelöltként tűnt fel Matkovich Ilona csapatában Makrai Zsolt és Vámos Edit.
A Kereszténydemokrata Néppárt azért indította el az „Ültessünk, hogy élhessünk!” faültetési programot, hogy jelképesen és a valóságban is kifejezze: számára nemcsak az emberi közösség, hanem a természeti környezet is fontos – fogalmazott a KDNP Pest Vármegyei Szervezetének elnöke szerdán Vácon. Gaal Gergely hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokraták mindig is a környezet és a természet védelmének pártján álltak, hiszen keresztény meggyőződésükből is következik, hogy a teremtett világ részének vallják magukat. „Nekünk, embereknek van felelősségünk a környezetünkért, a teremtett világunkért”. A fák gondozására a helyi kereszténydemokrata közösség fog odafigyelni – mondta Gaal Gergely. A váci önkormányzati választásokra készülődve olyan lendületes csapat áll rajthoz,…
Támogató aláírásgyűjtésbe kezdtek a váci Fidesz-KDNP jelöltjei a múlt hétvégén a város több pontján. A Fidesz-KDNP a közösségi oldalán köszönte meg az emberek támogatását. „Ma több helyen gyűjtöttük az aláírásokat, hogy közösen váltsuk le a kormányzati forrásokat visszautasító baloldali városvezetést! Vác többet érdemel, de a baloldali városvezetés nem érdemel több esélyt!” – szögezte le Szabó Csaba képviselőjelölt.
A múlt hétvégén ismét megrendezték a több évtizedes múltra visszatekintő ligettakarítást. A környezetszépítő akcióhoz a Fidesz-KDNP jelöltjei is csatlakoztak. Ők a Millenium emlékkutat és annak környékét tisztították meg – tudtuk meg Imre Zsolttól, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjétől. „Ez a kút 2000-ben testvérvárosunk, Székelyudvarhely felajánlásából készült el. Azóta az idő vasfoga mgelehetősen sok nyomot hagyott rajta. Mi szombaton kitakarítottuk és el is határoztuk azt, hogy lehetőség szerint minél előbb fel is újítjuk ezt a kutat, hiszen mégiscsak egy testvérvárosi ajándék, és ennél több tisztelelet érdemel” – mondta Imre Zsolt. Hozzátette, hogy nagy megdöbbenésükre rengeteg műanyag flakont és sörösdobozt szedtek ki a kút…
„Új csapat, új lendület, új szövetség!” – írja közösségi oldalán a váci Fidesz. Mint írják, „júniusban önkormányzati választás lesz, ahol Vác új polgármestert és képviselőket választ. Új csapattal, friss lendülettel kérjük a választók támogatását ahhoz, hogy visszaállítsuk a polgárok bizalmát a mindenkori városvezetéssel szemben.” „Kormányzati támogatással olyan lendületet szeretnénk adni Vácnak, melyet évtizedek óta megérdemelne!” – emelték ki. A Fidesz-KDNP jelöltjei: Imre Zsolt – polgármesterjelölt Szádoczki Imre – képviselőjelölt, 1. evk. Pető Csilla – képviselőjelölt, 2. evk. Vigh Mihály – képviselőjelölt, 3. evk. Ványai László – képviselőjelölt, 4. evk. Turi Balázs – képviselőjelölt, 5. evk. Niegreisz Mihály – képviselőjelölt, 6.…