FOTÓKLUBOS TÁRLAT NYÍLT A MARGARÉTÁNÁL

FOTÓKLUBOS TÁRLAT NYÍLT A MARGARÉTÁNÁL

A hét elején a liget ihlette fotók kerültek a Margaréta kávéház falaira, illetve a vendéglátóhely szabadtéri részén álló paravánokra, több mint félszáz nagyszerű felvételt láthatnak az érdeklődők a Forte Fotóklub Vác tagjainak jóvoltából. Az egész idegenforgalmi főszezonban látható tárlat keretében ezúttal tizenhét fotós szerepel két-három felvételével.   A témaválasztásról szólva Cservenák Péter, a klub alapító-elnöke…

GERENGAY GUSZTÁV FOTÓI AZ ABLAKBAN

GERENGAY GUSZTÁV FOTÓI AZ ABLAKBAN

Amióta kialakították a művelődési központban az Ablak Galériát, zömmel fotográfusok, fotóművészek mutatták itt be válogatott alkotásaikat, így van ez jelenleg is, ugyanis most Gerengay Gusztáv, a Forte Fotóklub Vác oszlopos tagja műveit tekinthetik meg az érdeklődők, „Szárnyalásaim” összefoglaló címmel. Az alkotó már számos pályázati díjat, kitüntetést tudhat magáénak csodálatos felvételeiért, nem mellesleg rengeteg tetszést nyilvánító…

FÜLESBAGOLY FIÓKÁT MENTETT MEG EGY VÁCI FOTÓMŰVÉSZ ÉS CSALÁDJA

FÜLESBAGOLY FIÓKÁT MENTETT MEG EGY VÁCI FOTÓMŰVÉSZ ÉS CSALÁDJA

„Erdei fülesbagoly fióka. Nem tudjuk hol fészkelt, honnan pottyant hozzánk, de – valószínűleg az esés közben – megsérült a lába. Két napig kegyeskedett a vendégünk lenni” – számolt be egy különleges vendégük érkezéséről közösségi médiás oldalán Gerengay Gusztáv, a Forte Fotóklub Vác egyik oszlopos tagja, aki már számos pályázati díjat, kiállítási elismerést ért el gyönyörű…

A CSÜTÖRTÖKI HAJNALI ÉGBOLT CSODÁJA VÁCRÓL NÉZVE

A CSÜTÖRTÖKI HAJNALI ÉGBOLT CSODÁJA VÁCRÓL NÉZVE

Csütörtök hajnalban különleges természeti jelenség látványában lehetett részük a korán kelőknek, különösen városunk környékéről nézve. Természetesen a Forte Fotóklub Vác több tagja is fotózta a szépséget, a pillanatképekhez gratulálva mutatjuk Erdélyi Ferenc és Wachtler László felvételét. R. Z. Kiemelt kép: Erdélyi Ferenc munkája

A RALLY-VERSENY LEZAJLOTT, A RONCSDERBI SZAKADATLANUL FOLYTATÓDIK

A RALLY-VERSENY LEZAJLOTT, A RONCSDERBI SZAKADATLANUL FOLYTATÓDIK

Alig egy hete alaposan felspojlerezett, szépen festett-matricázott spéci autókat is megcsodálhattak az érdeklődők Vácott a Dunakanyar rally-verseny keretében, ugyanakkor itt van nekünk állandó lehangoló „látványosságként” a váci roncsderbi, amelynek (nem) indulói viszont itt-ott hosszú hetek, hónapok óta, netán-netán két-három éve rozsdásodnak a helyükön. Olvasóink időről-időre újabb versenyzőket neveznek be a roncsderbire, most Alsóváros városrészből (közelebbről…

ÚJ FOTÓKIÁLLÍTÁS NYÍLIK A MARGARÉTÁBAN

ÚJ FOTÓKIÁLLÍTÁS NYÍLIK A MARGARÉTÁBAN

Gárdos Géza, a Forte Fotóklub Vác tagjának felvételeiből nyílik kiállítás május 24-én az alkotóközösség egyik fő kiállítóhelyének számító Margaréta kávéházban. A klubélet éledésével párhuzamosan egyre több tagtárs rukkol elő kiállítással, a közös műhelymunka révén mind többen össze tudnak állítani igazán figyelemre méltó bemutatókat akár önállóan, akár kisebb-nagyobb csoportokban. A jövő keddi, 18 órakor kezdődő megnyitón…

VÁC ÉS BUDAPEST NEVEZETESSÉGEI EGY FOTÓN, A KÉKÓRÁBAN! – MAYER MIKLÓS GYÖNYÖRŰ FÉNYKÉPE E KÉT VÁROSRÓL

VÁC ÉS BUDAPEST NEVEZETESSÉGEI EGY FOTÓN, A KÉKÓRÁBAN! – MAYER MIKLÓS GYÖNYÖRŰ FÉNYKÉPE E KÉT VÁROSRÓL

Sikerült egy bakancslistás fotót megcsinálnom: Vác és Budapest nevezetességei egy fotón, a „kékórában”! – írja Mayer Miklós, akiről a honlapjáról annyit tudhatunk, hogy a csillagos eget és a Földet fotózza rendszeresen. A Vác fölé magasodó Naszály-hegyen van az a fantasztikus kilátópont, az igen beszédes nevű Látó-hegy, ahonnan jó időben remekül látni Budapest nevezetességeit és az…

TÖRÖK MÁTÉ CIANOTÍPIA KÉPEIBŐL NYÍLIK KIÁLLÍTÁS A VIZSOLYI REFORMÁTUS TEMPLOMBAN

TÖRÖK MÁTÉ CIANOTÍPIA KÉPEIBŐL NYÍLIK KIÁLLÍTÁS A VIZSOLYI REFORMÁTUS TEMPLOMBAN

A több tagja révén erősen megyei, még közelebbről dunakanyari kötődésű formációnak tekinthető Misztrál együttes egyik alapembere, Török Máté a muzsikáláson, zeneszerzésen, éneklésen kívül a fotózásnak is elkötelezettje, legújabban elsősorban a cianotípia eljárást alkalmazva készít alkotásokat. „Életem első cianotípia kiállítása Vizsolyban lesz, a református templomban, Fénykék címmel. Ennek örömére elkészült néhány kódex-kép kékben is. Köszönöm a…

IDŐKÉP: WACHTLER LÁSZLÓ, A FORTE FOTÓKLUB TAGJÁNAK ÚJ FÉNYKÉPE A KÖZTELEVÍZIÓ NÉPSZERŰ MŰSORÁBAN

IDŐKÉP: WACHTLER LÁSZLÓ, A FORTE FOTÓKLUB TAGJÁNAK ÚJ FÉNYKÉPE A KÖZTELEVÍZIÓ NÉPSZERŰ MŰSORÁBAN

A köztévé egyik nagyszerű kezdeményezése, hogy az időjárás-jelentések keretében, az „Időkép” rovatban bárki bemutathat a nézőknek, ha úgy tetszik a nagyközönségnek az időjárással kapcsolatos felvételeket, sok, sőt egyre több műkedvelő fotós él ezzel a lehetőséggel – a Forte Fotóklub Vác közösségéből is. Aktív „külsőse” a rovatnak mások mellett Wachtler László is, már számos felvételét képernyőre…

„12 ÉRZÉS, FÉNY ÉS ÁRNYÉK” – FOTÓKIÁLLÍTÁS A MARGARÉTÁBAN

„12 ÉRZÉS, FÉNY ÉS ÁRNYÉK” – FOTÓKIÁLLÍTÁS A MARGARÉTÁBAN

„Egy jó tájképfotó, miközben megmutatja a való világot, a fotós belső világát is tükrözi, hiszen az Ő szemén keresztül látszik” – írta, közölte volt gondolatát egykor Joe Cornish brit fotográfus, aki nagy formátumú tájképeivel vált világhírű alkotóvá, etalonná ezen a pályán. Ez a tematikát jelző megállapítás a mottója Mojzes Péter – már nem első –…