Lesodródott az útról, majd egy villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi Erdőkertesen hétfőn, a kora reggeli órákban. A balesetben – lapunk információi szerint – személyi sérülés nem történt.
Rászorulóknak adományozott tűzifát az újHÁZ Centrum gödi telephelye, a Piramis Építőház Kft.
A lokálpatriotizmus jegyében a Piramis Építőház Kft. életében már hagyománnyá vált a helyi jó ügyek támogatása, amely az ünnepek előtt még inkább előtérbe kerül a cég számára. Ennek részeként többek között minden évben nagy kaloda tűzifákkal megrakodva gördül ki raktárukból piros, darus teherautójuk. Idén sem volt ez másként, útjuk ezúttal öt, hátrányos helyzetű gödi családhoz…
Munkát kínált a hajléktalanoknak egy budapesti étterem – Elindult a “Kerülj Vissza Mozgalom”
2018. december 17-én, hétfőn a budapesti Menza Étterem adventi ebédre hívott meg hajléktalanokat. A fedél nélkülieknek azonban nemcsak enni adtak… Vidák László tulajdonos meg akarta mutatni a hajléktalanoknak, hogy milyen munkát végeznek ott, és felajánlotta nekik, hogy dolgozzanak nála, amennyiben lehetőséget látnak rá. Az esemény egyben indító programja volt az úgynevezett "Kerülj Vissza Mozgalom"-nak, amelynek…
További nyolc darab emeletes motorvonatot vásárol a MÁV-START
Újabb nyolc darab emeletes KISS motorvonat szállításáról írt alá szerződést a MÁV-START Zrt. és a Stadler Bussnang AG a Dunakeszi Járműjavító Kft. telephelyén, ahol hamarosan elkezdődik a már korábban megrendelt 11 darab KISS jármű kocsijainak összeszerelése. Az aláírási ünnepségen bemutatták az első fényezett kocsiszekrényt is. A motorvonatok várhatóan 2019 végétől szállíthatnak utasokat a váci és…
Karambol után gyalogos elütés a körúton
Három személygépkocsi ütközött Vácon, a dr. Csányi László körút és a Rádi út találkozásánál hétfőn, a kora esti órákban. Még be sem fejeződött a baleset helyszínelése, amikor a közeli zebránál egy személyautó egy gyalogost sodort el…
Világos Vác – Nevezzen Ön is karácsonyi dekorációs versenyünkre!
A VácOnline.hu szerkesztősége első ízben – hagyományteremtő céllal – szervezi meg a Világos Vác megmérettetést, amely lényegében egy karácsonyi dekorációs verseny. Ha Ön is szokta fénydekorációval díszíteni házát, kertjét, így Karácsony táján, akkor Öntől is várunk egy fotót, amellyel részt vehet a hírportálunk Facebook oldalán induló "Világos Vác" közönségszavazáson. A versennyel kapcsolatos részletek az alábbi…
80 nap alatt a Föld körül Fábry Sándorral – Nyerjen jegyet az estre!
A VácOnline.hu szerkesztősége és a Madách Imre Művelődési Központ (MIMK) ismét közös játékra invitálja az Olvasókat! A történet lényege, hogy: 2018. december 21-én, pénteken 18 órakor kisorsolunk három főt, akik 2 db belépőt nyernek Fábry Sándor "80 nap alatt a Föld körül" címmel 2018. december 28-án 19 órakor a MIMK-ben tartandó önálló estjére. A sorsolás…
Tervezzünk egyedi tokot LG telefonunkra
Zajlik már a vásár
Mint minden hónap harmadik vasárnapján, így a mai napon is megrendezésre kerül az Országos Állat- és Kirakodóvásár Vácott, a Vásártéren reggel 6 órától egészen 13 óráig. A vásár szervezője, a Vác Piac Kft. mindenkit szeretettel vár az eseményre.
Megcsapkodta az asszony az embert – a férfi könnyű sérülést szenvedett
A Rétsági Rendőrkapitányság garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy csörögi nő ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. december 11-én 20 óra 30 perc körüli időben Szendehely község belterületén, a utcán – szóváltást követően – ököllel fejen ütötte élettársát.