Zebegény

Keresztállítással tisztelgett október 12-én a KDNP váci szervezete Szalay Ákos előtt Zebegényben, utolsó útjának helyszínén. Szalay Ákos 1956-ban született, piarista gimnáziumban érettségizett, majd felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára. Budapesten gyerekeskedett, majd 1982-ben költözött Vácra, ahol kezdetektől lokálpatrióta odaadással vállalt szerepet a közösség életében. A Váci Városszépítők Egyesületének tagjaként számos műemlékvédő-emlékmegőrző tevékenységet végzett, többek közt részt vett a Váci Kálvária és a Hétkápolna felújítási munkálataiban. Elhivatott keresztény emberként és a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjaként megszállottan dokumentálta a városban és Vác határában található feszületeket, a váci Kőkeresztek című kiadvány elkészítésében is aktívan részt vett. Szalay Ákos kiemelkedő munkássága elismeréseként,…

Tovább

Az árvízkárok utáni takarításhoz szükséges tisztítószercsomagokat, valamint tartós élelmiszereket adott át 160 szobi családnak a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Tájékoztatójukban emlékeztettek: az árvíz idején a segélyszervezet önkéntesei és munkatársai homokzsákokat készítettek a gátak építéséhez, élelemmel és ivóvízzel látták el a gátakon dolgozókat, segítettek a helyben szükséges logisztikai feladatokban, és nagy teljesítményű szivattyúkkal támogattak több települést is. A dunai árhullám levonulásával az érintett települések számára a munka nem állhat meg, a védekezést a károk felmérése és a takarítás váltja fel – írták. Felhívták a figyelmet arra, hogy az árvíz fertőzésveszélyt hordoz magában, ezért apadás után – a homokzsákok kiürítése és elszállítása mellett…

Tovább

Egyre koszosabb a Duna – írja az időkép. Nem felelt meg a vízminőség a legutóbbi mintavételek alapján, ezért lezárták Dunakeszin és Zebegényben a szabadstrandot. A Dunakeszi strand vizében az egyik biológiai paraméterből a megengedett határérték feletti értéket mutatott a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vízminőség-vizsgáló laboratóriuma által végzett mérés, azért itt péntektől ideiglenesen tilos fürdeni. A szombati mintavétel eredménye hétfőre várható – írja honlapján a Dunakeszi Polgármesteri Hivatal. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ fürdővízminőségi térképe szerint a július 9-én vett vízminta értékelése: nem megfelelő, a fürdővíz éves minősítése: kifogásolt. Szerdán hasonló okokból zárták le a zebegényi strandot. Az önkormányzat…

Tovább

Szentháromság vasárnapjának szombat esti előmiséjét a 80. születésnapját a napokban betöltött Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök mutatta be (Csáki Tibor atyával karöltve) a zebegényi templomban, egyúttal múltidéző hálaadással imádkozva az egybegyűlt hívekkel. A 18 órai szentmisére már jó egy órával korábban elkezdtek gyülekezni a helyi és környékbeli hívek, akikhez távolabbról érkezett kiránduló vendégek is szép számban csatlakoztak, jórészt olyanok, akik vonathoz igyekezvén még be akartak térni az Isten házába, s amikor megtudták, hogy itt bizony Beer Miklós misézik majd, inkább megvárták ezt a különleges alkalmat. A misén Miklós püspök nem a szokásos módon, az oltár közvetlen előteréből szólt az egybegyűltekhez, hanem…

Tovább

A nemzeti összetartozás napja alkalmából megemlékezést tartanak Zebegényben június 4-én, 10 órától a Kálvária dombon lévő országzászlónál – adta hírül a 0627.hu. A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés, a törvény elfogadásával kinyilvánítva, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek”. Ezen a napon a Kárpát-medencében számos megemlékezést tartanak. Zebegényben köszöntőt mond Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Nagy Feró, a Beatrice frontembere. A megemlékezésen közreműködnek a Dunakanyar Szimfonikus Zenekar művészei, Tomaji Attila József Attila-díjas…

Tovább

A 12-es számú főúton, Zebegény és Nagymaros között történt hegyomlás elzárta a szállítási útvonalát az Ipoly-menti vállalkozásoknak. Úgy tudjuk, a károk helyreállításáig a Magyar Közút Zrt. feloldotta a súlykorlátozást, így a Márianosztra-Kóspallag útvonalon közlekedhetnek az érintett járművek is. A Magyar Közút megerősítését követen bővebb információkkal is jövünk – írta a 0627.hu.

Tovább

A vonatpótló hajójáratok a reggeli csúcsidőszakban a zebegényi kikötőből és a nagymarosi kikötőből is (a vasúti megálló Nagymaros-Visegrád) 6 órakor, 7-kor és 8-kor indulnak – tette közzé a Mávinform. Napközben a nagymarosi kikötőből 10:10-kor, 12:10-kor, 14:10-kor és 16:10-kor indul a vonatpótló hajó Zebegénybe. Zebegényből vonatpótló hajó indul Nagymaros-Visegrádra: 11-kor, 13-kor, 15-kor és 17-kor. Az esti csúcsidőszakban a hajójáratok a zebegényi kikötőből és a nagymarosi kikötőből is (a vasúti megálló Nagymaros-Visegrád) 18 órakor, 19-kor és 20 órakor indulnak. A vonatpótló hajójáratokon a vasúti bérleteket, igazolványokat és vasúti menetjegyeket elfogadják utazásra. Az előzményekről itt is tájékozódhatnak. Fotó: MávInform https://www.youtube.com/watch?v=24SWvIposc0

Tovább

A csütörtök délutáni esőzések miatt újra több helyen sár- és kőlavina zúdult a vasúti sínekre és a 12-es útra. 16 óra körül a katasztrófavédelem mind Zebegény, mind Nagymaros irányából lezárta a közutat, az autósokat visszafordítják. 17:00 MÁVINFORM jelentése A Nagymaros és Szob közötti vasútvonalra sárlavina zúdult le a hegyoldalból, a vonatok nem közlekedhetnek. A következő menetrendi változásokra kell számítani: A Budapest–Szob vonalon a vonatok csak Nagymarosig közlekednek és onnan indulnak vissza a Nyugati pályaudvarra. A MÁV-START pótlóbuszos közlekedést szervez, melyek Kismaros–Szob között Kóspallag–Márianosztra útirányon át közlekednek. A pótlóbuszok nem érintik Nagymaros-Visegrád, Nagymaros, Dömösi átkelés, Zebegény, Szob alsó állomásokat és megállóhelyeket.…

Tovább

Idén is emelkedett megemlékezés részesei lehettünk június 5-én, szombaton a zebegényi országzászló és hősi emlékműnél. Hutter Jánosné, Zebegény polgármestere fogadta a településre érkezőket. Méltó műsorral rótta le tiszteletét Zebegény nemzetünk legfájóbb emléknapja alkalmából. A rendezvényen ünnepi beszédet mondott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke, térségünk országgyűlési képviselője. A trianoni békediktátum évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen a nemzeti érdekért való kiállás fontosságát hangsúlyozva elmondta, naivitás azt hinni, hogy a magyarok érdek-képviseletét a magyaroknál bárki jobban el tudja látni; ha mi nem állunk ki Magyarországért, senki nem fog kiállni”. Úgy fogalmazott: sokszor próbálták „eltörölni” a magyarokat, de ez soha,…

Tovább

Befejezték a nyár eleji esőzések okozta károk helyreállítását a Nagymaros és Zebegény közötti vonalszakaszon. Ennek eredményeként november elsejétől, vasárnaptól már mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok, és visszaáll az eredeti menetrend a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. A helyreállítást június 20-án kezdte meg a MÁV. Speciális munkagépekkel tisztították meg a vasúti pályát a hordaléktól, a helyreállítás során a vasúttársaság megközelítőleg 10 ezer köbméter hordalékot szállíttatott el vasúton és közúton a szobi állomáson kialakított rakodóterületre, hogy mielőbb újraindulhasson a forgalom egy vágányon. Majd pedig eltávolították a közút és vasút közötti rézsűről a veszélyes, kidőlt és a kármentesítést akadályozó fákat és bokrokat. A vasúti pálya ágyazatánál…

Tovább