városi sarc

A mai nappal már a korábbinál jóval több belvárosi utcában, téren fizetős a parkolás. Cseng tehát a kassza a szociálisan totálisan érzéketlen városvezetésnek, dörzsölhetik a tenyerüket a Matkovich-Inotay-Kiss-Ferjancsics városfélrevezető, brutálisan kártékony kvartett tagjai. Az egész csatlós galeri minden más szereplőjével egyetemben. Templom, középiskola, parkolójegy automata – Itt már csak a meseautók után nem kell fizetni Akárhogy is nézzük, ebben a gazdaságilag egyre nehezebb helyzetben az első autó után fizetendő több mint 14.000 forintos, a második gépjárműtől kezdve 30.000 forintra rúgó éves díj sok érintett lakónak, családnak nagyon fájhat. A környékre alkalmilag érkezőknek pedig az óradíjakból egy-egy esetben kijövő összeg is…

Tovább

A július 20-án tartott képviselő-testületi ülésen többek között az is eldőlt, hogy újabb, eddig mentesített utcák, terek kerülhetnek be a parkolási szempontból fizetős körbe. A rendelettervezetként tárgyalt pont városvezetői felvezetése alapján szinte az sugalmazódik, hogy az érintett lakosság vágya alapján hajlott meg az önkormányzat, magyarán szerintük közakaratra lesz ezután fizetős például a Hattyú utca, a Szent Miklós tér, a Múzeum utca, az Ady Endre- és a József Attila sétány, a Géza király tér, a Budapesti főút jelentős része. A fizetős parkolási övezetek kiterjesztése kapcsán az összefogyás frakciójából nem merült fel kérdés, míg a jobboldal képviselői erősen megkérdőjelezték például a társadalmasítás…

Tovább