A váciak adójából fenntartott önkormányzati újság novemberi számában jelent meg egy véleménycikk arról, hogy a szerző szerint a székesegyház felújítására fordított pénznek máshol lett volna helye, ugyanis mint írta, a szakrális belsők felújítása nem állami feladat, és ahhoz, hogy az ember imádkozzon, nem kell bazilika sem. A leírtakra a Váci Polgár is reagált. A Váci Polgár munkatársa, Juhász Péter így reagált a Váci Hírnök cikkére: „A szerző nehezményezi, hogy Rétvári Bence 7 milliárd forintot lobbizott közpénzből váci, egyébként egyházi tulajdonban lévő épületek felújítására. Most meg még 1,5 milliárdot is bejelent a váci református középiskolának. Aztán egy kicsit csúsztat, mondván: 345…
Váci Hírnök
Az önkormányzati újság új főszerkesztője október óta Besenyei Zsolt, aki korábban a Magyar Narancsnál dolgozott, akárcsak Matkovich Ilona. Matkovich Ilona már annyira nem bízik egyetlen váci újságíróban sem, hogy a Váci Hírnök élére egykori munkahelyéről, a Magyar Narancstól ejtőernyőztetett új főszerkesztőt. Besenyei Zsolt dolgozott a szeged.hu-nál is. Ez azért érdekes, mert sokak szerint a baloldali polgármester új politikai tanácsadói is Szegedről jöttek Vácra, hogy propagandaoldallá alakítsák a vác.hu-t, és hogy a háttérből irányítsák a várost; persze mindezt Matkovich Ilona tagadja.
„Első polgármesteri munkanapomon véget vetek a gender szóhasználatnak a Váci Hírnökben” – közölte Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a közösségi oldalán. Mint mondta: „mindenkit megdöbbentett, amikor a váci önkormányzati újság anyakönyvi híreiből törlésre került a »fia« és »lánya« megnevezés, és helyette csak a gender szóhasználatnak megfelelő, nemsemleges »gyermeke« kifejezést lehet használni. Vácon megálljt parancsolunk a gender propagandának, tiszteljük és támogatjuk a családokat, ahol az apa férfi, az anya nő.” Imre Zsolt hangsúlyozta: „Vácon változásra van szükség! Csak a Fidesz-KDNP jelöltjeire leadott szavazatok tudják elhozni a változást! Június 9-én mindenki szavazatára számítok!”
Főszerkesztőváltás történt a Váci Hírnök élén. A soros budapesti ember: Fekő Ádám. Miért soros? Hát azért, mert Matkovich Ilona egykori kedvenc kollégája, Vicsek Ferenc is volt már soros egy rövid ideig. Már mint főszerkesztő. És ő is budapesti volt. Baj ez? Alapvetően nem. A mi szakmánk elég kicsi ugyanis. Majd’ mindenki volt mindenki kollégája itt is, ott is. Egy főszerkesztői poszt pedig igényel jónéhány éves szakmai gyakorlatot (mármint ha komolyan veszi magát). Ezért aztán kijelenthető, hogy bármely random város újságjában találhatni más városbéli, ne adj’ Isten, budapesti főszerkesztőket. Nem. A gond az nem itt van. A gond azzal kezdődik, hogy…
A magát most Közéleti Margóként feltüntető rendszeres levelező olvasónk a városházi propaganda lap áprilisi címlapja alapján küldött újabb karcos véleménycikket, amit az alábbiakban közlünk. „Szivárványosék város(félre)vezetése óta nemigen veszem kézbe a hivatalos városi lapot, csak rápillantok a címlapokra a közös lépcsőházi újságos kosárban, most is így volt, de ez a látvány élből letaglózott. Azt hazudja a főcím, hogy »Így ünnepelte Vác a húsvétot«, és ehhez nyuszis paraván, tojásfa díszítés az illusztrációs fotó, a beharangozott belsőbb oldali beszámolóban pedig nemkülönben, ugyanilyen tartalmú, színvonaltalanságú a tudósítói, képriporti felhozatal. Félreértés ne essék, szerintem is aranyosak a fotókon szereplő gyerekek, fontos, hogy örömöt szerezzünk…
Az utóbbi hetekben felröppent a hír, hogy saját televíziócsatornát indíthat a Gyurcsány-párt, vagyis a „Nagy Őszödi Böszme” és felesége. Ez abból a szempontból is érdekes, hogy így még inkább balra billenhet a vadliberálisok hazugsága szerint jobboldali túlsúlyú elektronikus hírközlés, meg abból is, hogy vajon mely, magukat húdefüggetlenként meghatározó bértollnokok szegődnek oda. Mondjuk Vácról, a három éve a számára kötelezőnek tekinthető közszolgálatiságtól egyre messzebbre távolodó helyi tévé csapatából igazán átigazolhatnának néhányan – és itt természetesen nem a szegény talpas riporterekre gondolunk –, hanem itt elsősorban a fővárosból ideejtőernyőzött, kiszolgált, baller propagandistákra. Leginkább a Váci Hírnök című városházi agitációs lap impresszumában is…
NÉGY internetes hírportál is felfigyelt lapunk azon híradására, amely beszámolt a baloldalvezette városháza legalább annyira kicsinyes, mint amennyire antidemokratikus, közszolgálatiság-ellenes „tájékoztatására”: a Váci Hírnök pont a választások eredményét felejtette ki az áprilisi számából. A Magyar Nemzet, a HírTv, a Mandiner és a Vadhajtások szinte egyszerre szemlézte a VácOnline cikkét, amely világosan bemutatta, hogy a szájzár rendelettel sújtott városban a baloldal a helyi közmédiumot miképpen használja fel a saját politikai propagandájára. A váci önkormányzati újság a legutóbbi lapszámával erős bizonyságát adta annak, hogy milyen is a baloldali „független”, „közszolgálati”, közpénzből fenntartott sajtó, hiszen a választások előtti lapszám címlapján még Inotay Gergely,…
Hogy senkinek se legyen kétsége, milyen a baloldali „független”, „közszolgálati”, közpénzből fenntartott sajtó, a baloldali vezetésű Vác most megmutatta: az önkormányzati havilap, a Váci Hírnök áprilisi száma a választások eredményéről egy sorban sem számol be. Nem tudni, mit gondolhatnak az internet korában a váci városházán? Ha nem jelenik meg az újságban, hogy milyen nagy győzelmet aratott országosan és Vácon is a jobboldal, akkor azt nem fogják megtudni az emberek? Szerintük így el lehet titkolni, hogy a baloldal a városban is vastagon leszerepelt? A választást ugyanis nem csak a választókerületben, de Vácon is nagy fölénnyel nyerte a jobboldal, és jóval több…
Karácsony Gergely nemrégiben megajándékozta a nemzetet egy új kifejezéssel, amikor ahelyett, hogy nevén nevezte volna azt, hogy mind ezidáig képtelen volt megtanulni az angol nyelvet, azt mondta: „hiperpasszív a nyelvtudása”. Politikai elvbarátja, Matkovich Ilona pedig bevezette Vácon a Vigalom Light kifejezést arra, hogy képtelenek voltak idén megszervezni a Váci Vigalom évtizedek óta tartó, nívós kulturális programsorozatának aktuális rendezvényét. Így jártak az október 23-i nemzeti ünneppel is, sikerült úgy megrendezni a forradalom és szabadságharcra való emlékezés hatvanötödik évfordulóját, hogy a város vezetőinek egyike sem szólt egy szót sem 1956 történelmi jelentőségéről, hőseiről, áldozatairól. Egyébként a „hiperpasszív”, a „light” szavak a baloldali…
Nagy dolgok vannak égen és földön a váci önkormányzati rögvalóságban, ezerrel megy a látszatmunka. A sajtóvilágban, a közösségi médiában különösen hasítani látszik a szivárványos csapat. Ám lépten-nyomon lelepleződnek a csúsztatásaikkal, hazugságaikkal, a velük ellenkezőkkel szembeni gyűlölködő acsarkodásaikkal. Nyomtatott tehetségtelenségükre ékes példa, hogy a Váci Hírnök (a megújult címlapon hírnök, kis kezdőbetűvel) című, közpénzből kiadott, önkormányzati újság két lapszám óta új seprűje – aki nem más, mint a közpénzből agyontámogatott Váci Naplós Furucz Anita – keze munkájának nyomán a megváltoztatott címlapon egy rutintalan olvasó csak keresve találja meg, hogy a városháza agitprop prospektusáról van itt szó – oldalra kell dőlni ehhez…