Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata

Szeptemberben a Magyar Katolikus Rádió Házunk táján című műsorában Sztruhárné Grédely Irén nevelőszülő történetét ismerhették meg a hallgatók, az interjúalany a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálatának Szent Rita nevelőszülői hálózatához tartozik. A Szabó Csilla szerkesztő-riporter által készített epizódot Média a Családért-díjra jelölték, a többi jelölt műsorral, cikkel együtt erre az adásra is január 10-ig lehet közönségszavazatot leadni. „Taníts meg a jég hátán is megélni” – Három lány története nevelőszülői családban – ezt a címet viseli a Magyar Katolikus Rádió Házunk táján műsorának egyik adása, melyben többek között azokra a kérdésekre is választ kaphatunk, hogy hogyan lesz valakiből nevelőszülő és milyen a…

Tovább

Ünnepi esemény helyszíne volt május 27-én a Naszály úton lévő idősek otthona, amely intézmény a jövőben a Váci Egyházmegye szamaritánus szolgálata fenntartásában végzi feladatát. – Azért gyűltünk ma itt össze, hogy kérjük Isten áldását erre az otthonra, lakóira, dolgozóira, az itt folyó munkára, és azt kérjük, hogy az Isten kegyelme legyen velünk az elkövetkező időszakban. Négy hónappal ezelőtt, amikor megtörtént a fenntartóváltás, akkor Szent Hedvigről neveztük el az intézményt, Szent Hedvig Idősek Otthona most a neve. Akkor engem két dolog fogott meg a névválasztáskor, az egyik az, hogy a névadó a Dunakanyar védőszentje, és hát hol lehetne jobb helyen egy…

Tovább

Két új családi bölcsőde nyílt, illetve nyílik az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Honvéd utcai kollégiumi épületegyüttesében a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata, az egyházmegyei Szent Anna Családi Bölcsőde Hálózat és a befogadó felsőoktatási intézmény égisze alatt. Április 29-én elérkezett az ideje az elmúlt években szépen felújított és korszerűsített Szent József Kollégium épületegyüttesének utcafronti részében kialakított két kis bölcsőde avatójának, megáldásának, az ünnepi eseményen Marton Zsolt megyéspüspök köszöntője és áldása után Pálfay Gellért, a szamaritánus szolgálat igazgatója is szólt néhány szót a fejlesztésről, új szolgáltatásukról. Marton Zsolt személyes vonatkozással kezdte köszöntőjét, mint fogalmazott, elfogult szeretettel érkezett az ünnepi eseményre, hiszen hajszál híján…

Tovább