Pápay Esztert elsősorban költőként ismerhetik az irodalombarátok, legújabb, szeptemberben megjelent kötete viszont regény, a Libertine gondozásában közreadott mű címe: Az illatos violák sötétben is nyílnak. A Váci Költők Baráti Társasága vezetőjeként is ismert szerző és barátai október 29-én este dallamokkal átszőtt, társalgó jellegű könyvbemutató alkalomra várják az érdeklődőket a Váci Dunakanyar Színházba, a főszereplő mellett közreműködnek: Szabados Ágnes, Beszkid József, Makrai Márk. Az új kötet fülszövegéből:„»Talán lehetne egy nőt másképp is szeretni, mint ahogyan én szeretek. Olyan elragadtatással és szenvedélyességgel, ahogyan az ikonikus, nagy kasszasikereket hozó filmekben látni, és ahogyan minden mást is érdemes ezen a világon: életre-halálra.« Kass Gergely…
Váci Dunakanyar Színház
Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője előterjesztésének célja, hogy a Váci Dunakanyar Színház működésének színvonalát és forrását növelni lehessen.
Az előző évadban bemutatott Indulhatunk, Edit néni? című lélekemelő komédia országjáró útra indul, 2025. október 17-én 19 órakor Vácon is látható, a Váci Dunakanyar Színházban – olvasható a lapunkhoz eljuttatott sajtóanyagban.
Ferjancsics László szerint meg kell vizsgálni a Váci Dunakanyar Színház gazdálkodását, mert az közügy, és mert „adóforintok teszik ki működésének nagy részét.”
A novemberi képviselő-testületi ülésen két önkormányzati tulajdonú kulturális intézmény és a városüzemeltetésért felelős Váci Városfejlesztő Kft. esetében is döntés született a vezetői pozíciókra vonatkozóan. Zárt ülésen eldőlt, hogy a pozícióra jelentkező hat pályázó közül a jövőben Horváth István irányíthatja ügyvezető-igazgatóként a Váci Városfejlesztő Kft. tevékenységét. A döntés előkészítése vonatkozásában ki kell emelni, hogy a cég előző vezetőjének leváltásakor csak a helyi önkormányzatban ellenzékben lévő kormánypárti képviselők, és a döntéshozó többségben ülő Ferjancsics László egykori alpolgármester felvetésére sikerült elérni, hogy egyáltalán pályázat alapján szülessen döntés az új cégvezető személyéről, ne pedig afféle Matkovich-mutyi módon. Szintén a zárt ülés keretében döntés született…
A magyar és az egyetemes kultúrát hűséggel ápoló Déryné Program közösségi oldala így tudósít a tavalyi sikerszámairól: „3.600 előadás, a 422.000 néző, 1,5 millió kilométer utazás, 71 KultUp Program témanap, 31 Barangoló produkció, valamint megszámlálhatatlan taps, öröm, köszönet és csillogó szempár…” A színházbarátok az új vezetés alatt Vácon ezidáig még sohasem részesülhettek ezen örömteli teátrumi élményekből. A váciaknak ezekből a színházi élményekből SEMMI SEM juthatott, ugyanis a Déryné Program megalakulása óta eddig még csak két előadás járt Vácon, AZOK SEM A VÁROS (!), hanem a Piarista Kilátó Központ szervezésében. (Szelíden és szilárdan és Pustol a hó című darabok.) Ezidáig a…
Összesen 51 előadást tartott a Váci Dunakanyar Színház tavaly, ami rekord alacsonynak számít. Az előző vezetés ideje alatt évi 336 előadásra is volt példa. Elkészítette a 2022. évi szakmai tevékenységéről szóló beszámolót a dr. Varga Katalin vezette Váci Dunakanyar Színház. Az igazgató a dokumentumban leírta, hogy a tavalyi év volt az első olyan, amelynek teljes időszaka alatt működött a személyi átalakuláson átesett színház. A leírtak szerint a múlt évben összesen 51 előadást tartottak Vácon, amire 9 ezer néző volt kíváncsi. Két előadásuk volt vidéken, 6 pedig külföldön. A Váci Dunakanyar Színház szebb időket is megélt már, főként akkor, amikor még…
Közéleti Margó néven publikáló olvasónk így reagált az „ELSTARTOLT A KIS DOMONKOS MÁRK VEZETTE DÉRYNÉ PROGRAM KULTCAMP TEHETSÉGKUTATÓJA” című cikkünkre: „A V4 Fesztivál és Színházi Találkozó cím és logó városházi elnyeréséért indtott per teljesen evidens elbukása kapcsán pikírten megjegyezhetjük, hogy na, ezt a programot – a cikkben ismertetett középiskolásoknak szóló országos tehetségkutatót – sem a Váci Dunakanyar Színház mostani, marionettbábként dróton rángatott, ellenben alaposan megfizetett vezetése találta ki, hanem abból a szellemi műhelyből indították, amelynek/akiknek nem volt maradása a városban a baloldal uralomra jutása után. (Érdemes rápillantani a Váci Dunakanyar Színház nonprofit kft. felügyelő bizottságának „díszes” névsorára. – a szerk.)…
Még 2021-ben védjegytörlési kérelmet nyújtott be a dr. Varga Katalin által vezetett Váci Dunakanyar Színház Kis Domonkos Márk, a „VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó” elnevezés védjegyjogosultjával szemben. Először a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál került elutasításra a kérelem, most pedig a Fővárosi Törvényszék is megalapozatlannak ítélte. Miután Kis Domonkos Márk a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó ötletgazdája és főszervezője 2020 elején távozott a Váci Dunakanyar Színháztól, az általa életre hívott rendezvénynek Nagymaros biztosított helyszínt, ahol zajos sikert aratott az elmúlt két évben. A háttérben ezzel párhuzamosan a Váci Dunakanyar Színház részéről sorozatos támadásokkal kellett megküzdenie a fesztivál megálmodójának. Kis Domonkos Márk…
Dr. Gémesi György, az orvosi végzettségű – sebész – településvezető, korábbi válogatott kardvívó, Matkovich Ilona baloldali városvezető hű fegyvertársa, immár nem csak politikai „bal kezét”, valamint városa céghálózatát osztotta meg Váccal, hanem amatőr színészi játékát is elhozza személyesen, egy a „Se veled, se nélküled” című kétszereplős, kétfelvonásos darab kapcsán. A váci amatőr teátrummá lecsúszott Dunakanyar Színház most 3500 forintos jegyáron, néhány kétes tartalmú Orlai produkció után e hétvégén a gödöllői amatőr Garabonciás Színtársulat színielőadását fogadja be. A színlap annyit árul el a darabról, hogy annak első felvonása a férfi-női kapcsolatról szóló bohózatokból, jelenetekből és pikáns dalokból áll, majd a második…