Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője előterjesztésének célja, hogy a Váci Dunakanyar Színház működésének színvonalát és forrását növelni lehessen.
A benyújtott dokumentumban indoklása szerint az állammal közös fenntartásnak előnye, hogy a színház kétszer akkora költségvetésből gazdálkodhat, mint amennyivel eddig az önkormányzat támogatta.
Indoklása szerint a 2008. évi XCIX. törvény 16. § (4) bekezdése alapján az önkormányzat a kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő a Kormány által rendeletben meghatározott időpontig. Szabó Csaba az ülésen ismertetett indoklása szerint ezen előterjesztés még nem egy elköteleződés, de erre a lépésre szükség van ahhoz, hogy az állam ajánlatát megtudhassák. Erre a döntésre várhatóan márciusban került volna sor, de nem fogadták el a képviselők.

Jess Kinga volt az egyetlen, aki nemmel szavazott arra, hogy lehetőség legyen az államal közös fenntartásra, mely révén a jelenlegi költségvetésénél az előterjesztés szerit kétszer akkora összeg állhatott volna rendelkezésre a kulturális intézmény számára. Heten tartózkodtak, míg heten igennel voksoltak a kérdésre, ám összességében nem ment át az előterjesztés.
