Többször írtam már arról, hogy mekkora károkat okoz Vác városának az, hogy az önkormányzat a helyi, értékelvű politizálás helyett országos érdekek mentén, dafke utasít el minden együttműködést az országgyűlési képviselővel. Matkovich Ilona úgy viselkedik, hogy neki minden jár, sértődött kisgyerekként ír fel minden vélt vagy valós sérelmet a kéménybe korommal, hogy aztán vasárnapi facebook posztjaiban gondosan ráolvassa azokat Magyarország kormányára, és pláne Rétvári Bencére. Pedig nincs igaza. Az átlátszó 2019–es cikke ugyanis jól mutatja, hogy az ellenzéki vezetésű városok ugyanúgy, sőt, nem egy esetben akár jobban is tudnak fejlődni, mint egynémely kormánypárti város. Akkor tehát mégsem a rendszer a hibás.…
Vác bölcsőde
Továbbra is kérdés, hogy mi lesz azokkal a családokkal, akik az új váci bölcsődébe szeretnék íratni a gyermekeiket? Az intézmény felújítása ugyanis gyerekcipőben jár. A váci önkormányzat pedig már több mint félmilliárd forint támogatást kapott az épület felépítésére, de több mint egy év alatt sem sikerült még befejezni. Több mint egy éve kapta meg azt a plusz támogatást a váci önkormányzat, amelyet a kormánytól kért azért, hogy fel tudják építeni a bölcsődét a Bauer Mihály utcában. Az intézmény megépítésére ezt megelőzően 334 millió forint támogatást kapott a város. Ez kevésnek bizonyult, így a Matkovich Ilona vezette önkormányzat kért és kapott még a kormánytól 240 millió forintot. Így…