A tavalyinál kétszázmillió forinttal több pénzt préselt ki a váci emberekből és cégekből az önkormányzat a válság évében. Amikor a kormány adócsökkentéssel és támogatásokkal segíti az embereket és munkáltatókat a talpon maradásban, a baloldali vezetésű Vác egyre többet vesz el a helyiektől, akik így a válságban még nehezebb helyzetbe kerülnek, ami a város hosszútávú fejlődését is veszélyezteti. Míg tavaly az első három negyedéves beszámolók szerint – az akkor még jobboldali vezetésű Vác Város Önkormányzata – 2,96 milliárd forint közhatalmi bevételt szedett be, addig idén a baloldali vezetés egyes helyi adók megemelése után 3,16 milliárd forintot. Tehát kétszázmillió forint az a…