A Tisza előválasztása egy komolytalan showműsor, jelöltjei Orbán-gyűlölő, Brüsszel-párti, baloldali szavazókhoz szólnak – hívja fel a figyelmet bejegyzésében Mráz Ágoston a Nézőpont Intézet vezetője.
Tisza Párt
Szimon Renáta a Tisza váci képviselő jelöltje. Nem új szereplő a helyi politikában. A baloldali többségű testület lakásügyi bizottságának DK-MSZP-Jobbik által megválasztott tagja.
„Elkeserítő, hogy több száz váci lakos adata kerülhetett ki a Tisza appból Magyar Péter felelőtlensége miatt. Matkovich Ilonának semmi reakciója nem volt erre a botrányra. Meg se próbált segíteni a váci áldozatoknak” – hívja fel a figyelmet Facebook oldalán Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője.
A Tisza Pártnak kell felelnie arra a kérdésre, hogy hogyan kerülhetett nyilvánosságra kétszázezer magyar ember érzékeny, személyes adata – közölte kedden a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-vel.
A Tisza Párt mindenki számára veszélyt jelent, elképzeléseikkel mindenki rosszul járna – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Budapesten.
„Azt az eredményt, amit a Holdról… de Brüsszelből bizonyosan látni fognak” – szólta el magát a botrányos váci fórumán Magyar Péter, amikor azt kérdezték tőle, hogy hol a Tisza Párt eredményváró rendezvénye. Nem véletlen, hogy a Tisza Párt elnöke Brüsszelt emlegeti, miután múlt héten nem adták ki a mentelmi jogát.
A Magyar Társadalomkutató friss adatai alapján a Fidesz–KDNP stabilan őrzi vezető pozícióját: a kormánypártokat az aktív szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatja, míg a Tisza Párt támogatottsága 39 százalékra mérséklődött.
Nem tetszett a kérdés Magyar Péternek, így aztán a váci fórumon megjelent Tisza szimpatizánsok vállalhatlan módon ordibáltak, és fütyülték ki azt a férfit, aki kérdéseket próbált volna feltenni.
Egészségügyi konferenciát tartott ma Vácon a Tisza Párt. A hajón, melyen összegyűltek pedig luxemburgi zászló lobogott.
Az ellenzéki média hónapok óta tolja az unalomig rágott „macskás fadísz” skandálása témát, azt igyekezve bizonyítani, hogy a fiatalok teljesen spontán kezdik el skandálni egy-egy koncertet követően a kormánypártot kritizáló rigmust. Ezzel szemben szervezett provokátorok állhatnak emögött, ami most bizonyítást is nyert Aszódon.