tanárbéremelés

A magán és egyházi iskolákban, óvodákban is ugyanúgy jár a 32,2 százalékkal megemelt bér a tanároknak és óvónőknek, mint az állami intézményekben – hívta fel a figyelmet közleményében Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte, a 340 milliárd forintos tanárbéremelési alap nemcsak az állami intézmények alkalmazottainak a béremelését tartalmazza, de az önkormányzati, egyházi és magán fenntartóknál dolgozókét is. Ugyanaz az emelés jár tehát egy alapítványi iskolában tanító tanárnak, mint a tankerületiben. Hangsúlyozta: a kormány számára minden gyerek ugyanolyan fontos, ezért a magán és egyházi intézmények oktatói is ugyanolyan mértékű béremelésben részesülnek. „Az állam 32,2 százalékkal megnövelt bértömeget utalt…

Tovább