Pénteken kora reggel találkoztak a helyi Fidesz és a KDNP, valamint a Váci Polgári Fórum tagjai a Tornyos Pál utcában, hogy összetakarítsák a még tavaly ősszel lehullott faleveleket a baloldali városvezetés helyett. Az akcióban résztvevők elmondása szerint már nem tudták tovább nézni, hogy még mindig az ősszel lehullott falevelek borítják az utcát, ami nem csak a látványt rontotta, hanem a parkolást is megnehezítette az autósok számára. „Matkovichék beszélnek, mi cselekszünk!” – írta közösségi oldalán a váci Fidesz utalva arra, hogy a városvezetés mintha megfeledkezett volna a közterületek tisztán tartásáról, holott a 2019-es kampányban azt ígérték, kiemelten foglalkoznak majd a köztisztasággal.…
takarítás
Turi Balázs és Lakatos Gabriella szemét már régóta szúrta, hogy a Negyvennyolcasok útján még mindig faágak hevernek. Szombaton rendet tettek. „Deákvár, Negyvennyolcasok útja, az ott hagyott ágakat összevágtuk, a rőzsét összegyűjtöttük, összekötöztük! Volt szabadidőnk. Felszabadult pár parkolóhely és persze a járda is járható!” – írta közösségi oldalán Turi Balázs. A bejegyzés bekerült a közösségi média egyik váci csoportjába is, ahol többen hálájukat fejezték ki az önkéntes segítségnyújtásért. „Nagyon szépen köszönjük az összes itt lakó nevében!!!” „Csodálatos emberek vagytok. Bár nem ott lakom, de köszönöm a „munkátokat”. Jó látni, hogy vannak még ilyen jószívű, segítőkész FÉRFIAK!” „Balázs Turi le a kalappal!…
A rózsapark nem egy egyszerű közpark. A rózsák különleges arculatot teremtenek, amiknek a gondozása szakembereket igényel. A Rózsapark takarítási programnak ez volt az apropója. Nem csak lelkes segítő kezekre volt szükség, hanem olyan szakmai rálátásra, ami lehetővé teszi a rózsatövek szakszerű kezelését. Ezt a Mezőgazdasági Szakképző Iskola tanárai, diákjai vállalták magukra, hisz az ottani végzős diákoknak már bátran lehet metszőollót adni a kezébe, tudja, mit lehet és kell metszeni, és hogyan kell előkészíteni a töveket a teleléshez, hogy ki ne fagyjanak, mire eljön a kikelet. A rózsapark hagyományos sétányai mentén is volt mit csinálni. Sokan kérdezték, hogy miért kell összeszedni…