tájékozatlan

„Ha van ügy, amelynek politika felett kell állnia, az a gyermekvédelem” – jelentette ki szombati posztjában Inotay Gergely egy Vácon tartott szakmai tanácskozás után, amelyen a Regőczi Alapítvány képviseletében még a köztársasági elnök felesége, dr. Herczegh Anita is részt vett. Igen, addig rendben is lenne e gondolat, ha magát is politika felettivé tudná tenni ebben a kérdésben, és mint lánygyermekes szülő, hittantanár, és állítása szerint keresztény értelmiségi függetleníteni tudná magát az Összefogás váci frakciója elvtelen kötelékétől. Fehér Zsolt, jobbikos képviselőtársától nem érzi szükségét, hogy elhatárolódjon, aki írásaiban kislányok megerőszakolásáról engedte szabadjára szadisztikus fantáziáit, valamint aki több helyütt is bizonyságát adta…

Tovább