színdarab

Karánsebessy Balázsnak, aki nem csak város és országszerte ismert néptánc tanár, hanem a Cházár Iskola pedagógusa immár húsz esztendeje, egyik darabját vitte színre és rendezte meg Póka Éva. A darab ősbemutatójára 2022. november 25-én került sor. A mű „véletlen egybeesésként” annak az ünnepség sorozatnak a keretében volt látható, mellyel az alapító, Cházár András előtt tisztelgett az iskola. A jólészi születésű, szociálisan igen érzékeny nemes álmodta meg azt az Európában is ritkaságszámba menő, siketekkel foglalkozó intézményt, ami a Magyar Királyságban elsőként, 220 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Vácon. A történet egy fikció – hisz így is történhetett – és az alapító…

Tovább

November 4-én felolvasó színházi programra várta a közönséget a Váci Egyházmegye kulturális és közösségi központja, a Credo-ház. Fazekas István Jókai-díjas drámaíró Ámokfutó idők című művét Koncz Gábor Jászai- és Kossuth-díjas színművész, Gregor Bernadett Jászai-díjas színművésznő valamint maga a szerző interpretálta – az előadást Dörner György Kossuth-díjas színművész, rendező, az Újszínház igazgatója rendezte. A kamaradarab a hortobágyi kényszermunkatáborok nyomorúságos helyzetébe nyújt bepillantást egy tragédia árnyékában. Az 1952 nyarán történő cselekmény egyik főhőse az Ebesre Budapestről kitelepített öreg Herczeg Ferenc, a három alkalommal is irodalmi Nobel-díjra jelölt író, aki a Horthy-korszakban a Magyar Revíziós Liga elnökeként többször is követelte a trianoni békeparancs…

Tovább