A keresztet október 23-án állította fel a Látó-hegyen a Szentimrevárosi Egyesület. Az eseményre zarándokoló érdeklődők – köztük váciak is – a Gombási hegyközségi feszülettől indultak fel a Látó-hegyre. Pontban délben már a helyén állt a kereszt, amit kézi erővel és kötelek segítségével sikerült a fogadó acéltokba illeszteni. A felállítás után a hegytetőn szentmise keretében megáldották a keresztet – közölte a VácOnline-nal Török Tamás, a Szentimrevárosi Egyesület ügyvezető helyettese. A Szentimrevárosi Egyesület először 2001-ben állított emlékkeresztet a Naszály egyik sziklacsúcsán, a Látó-hegyen Árpád-házi Szent Margit tiszteletére. A keresztet azonban az évek során többször megrongálták, ledöntötték. Az utolsó helyreállítás 2008-ban volt, azóta…
Szentimrevárosi Egyesület
Nem rongálták meg a Vác felett emelkedő Látó-hegyen lévő Szent Margit keresztet – írta meg a 0627.hu. A portál kiderítette: a keresztet az azt állító szervezet emelte ki a helyéről, mert egy teljesen újat helyeznek el a hegyen az eredetivel azonos méretben; vörösfenyőből, várhatóan októberben. Álhír kering a sajtóban és az interneten, amely szerint vandálok ledöntötték és szétfűrészelték Vácon, a Látó-hegyen lévő keresztet, amelyet a Szentimrevárosi Egyesület állított 2001-ben. Török Tamás, a szervezet ügyvezető helyettese a 0627.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy augusztus 21-én kiemelték a keresztet a helyéről. Ezzel egyidejűleg egy betonalapozást is végeztek, ugyanis az eredeti helyére szeretnék felállítani…