Szádoczki Imre

A legutóbbi, teljesen kiüresített funkciójú közmeghallgatás egyik hozzászólója volt Szádoczki Imre, a Fidesz váci szervezetének elnöke. Sokak nevében, a gyakorlatilag fél várost sújtó, hivatalos és városvezetői közösségi oldalakról való kitiltások okáról, mint súlyos demokráciadeficitről szeretett volna feltenni kérdést az elnök úr, valamint Kiss Zsolt büntető ügyéről érdeklődött volna, ha polgárszámba vette volna a közmeghallgatást levezető Matkovich Ilona. Válaszadás helyett azonban azonnal lezárta az ülést, és még megkérdezte a felszólalótól a nevét, mintha nem lett volna tisztában a kérdező személyével.  A szemforgatás eme magasiskolája azért is felháborító, mert a Váci Hírlap Facebook-oldala szereti köszörülni a nyelvét a Fidesz elnökén, s erről…

Tovább

Szádoczki Imre (FIDESZ) tett fel kérdéseket a zűrös pártpénzek ügyében meggyanúsított baloldali Összefogás alpolgármesteréről, Kiss Zsoltról. Inotay Gergelytől, a Jobbik támogatásával induló képviselőjelölttől érdeklődött a kampányrendezvényén. Ott Inotay egyértelműen bevédte a meggyanúsított frakciótársát. E témában a VácOnline és a választópolgárok minden eddigi érdeklődését eddig elutasította a városháza, egyelőre csak ez az egyetlen egy „hivatalos” válasz Kiss pártpénz-sikkasztási meggyanúsításával kapcsolatban. „Hiszek a helyi közösségek erejében, akik a politika segédletével képesek meghatározni, hogy hogyan juthatnak egyről a kettőre” – írja Inotay a maga „hiszekegyében”. Csak remélni tudjuk, hogy a szavakban az apámuram világ felszámolásával kampányoló Gyurcsány-jelölt nem a meggyanúsított, többszörös adóelkerülésen rajtakapott,…

Tovább

Általános értetlenség követte a hírt, miszerint nem gyűjthet aláírásokat a Fidesz a piacon, pedig évtizedek óta minden párt ezt a gyakorlatot folytatta. Ez a kicsinyes lépés újabb példa a városvezetők hatalmaskodására, agresszív politizálására. Árokbetemetésről beszélnek, de közben két kézzel mélyítik az árkokat. Sokak jogos felháborodása eljutott a botrányt botrányra halmozó Matkovich Ilonához is, ezért ő, és több más városvezető is kétségbeesett magyarázkodásba kezdett. Izzadtságszagú kifogásokat kerestek de a váciak átlátnak a magyarázkodáson, hiszen bármit mondhatnak Matkovichék: évtizedekig a piacon zajlott szinte minden párt aláírásgyűjtése és pont akkor jut eszükbe, hogy nem lehet politikai tevékenységet folytatni a piacon, miután az előválasztási…

Tovább

A legutóbbi július 14-i testületi ülésen a baloldali városvezetés visszavonta a volt Karacs kollégium beruházás engedélyeinek egy részét. A Fidesz-KDNP képviselői rákérdeztek, hogy miben nem tud megegyezni Matkovich Ilona a beruházóval, de nem árulta el. Az átláthatóság jegyében a testületi ülés jegyzőkönyvét a videó publikálásának idejéig még nem töltötte fel a városháza a honlapjára – ismerteti a helyi FIDESZ szóvivője, Szádoczki Imre. Miért titkolózik a polgármester? Vajon konkurenciát nem akar a hozzá köthető építőipari vállalkozóknak? Vajon a saját nyugalma motiválja? (Köztudott, hogy ott lakik nem messze.) Bármi is motiválja a városvezetést, az eredménye egyértelmű: újabb torzóval ékesítik az áhított osztrák…

Tovább

Ebben az esztendőben, ezúttal már Vácról a nagymarosi Duna-partra elköltözve, a nyolcadik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót. Mondhatnánk örvendezve, hogy a visegrádi várral szemben immáron nem csak nevében, hanem igazából is hazatért a rendezvény, amennyiben ennek az előzménye nem lenne a mostani váci vezetésre nézve oly annyira szégyenteljes. Vác önszántából elvesztett egy nemzetközi rangú, jelentős kulturális és turisztikai programot. Szádoczki Imre, a váci Fidesz szervezetének szóvivője foglalja össze a történteket.

Tovább