A Kossuth tér láttán joggal teheti fel a belvárosi lakosság, hogy hova is lett az osztrák kisváros ígérete? Úgy tűnik, Matkovich Ilona még a remekül kistafírozott tanácsadója, Jess Kinga körzetére se delegáltatja ki a kertészeket füvet nyírni, annak ellenére sem, hogy miképpen néz ki az. Szemmel láthatóan a Matkovich-csal szívesen fotózkodó Rozmaring Sándor sem járhat túl gyakran a Kossuth tér felé. A városüzemeltetéshez is „remekül értő” városházi polihisztor – a váci rossz nyelvek szerint! – mintha jóval sűrűbben vezényelné ki a saját győzelme reményében a maga körzetébe a Városfejlesztő Kft. dolgozóit. Persze azért néha a polgármester is változtathatna útvonalán munkahelye…
Rozmaring Sándor
Rozmaring Sándor baloldali képviselőjelölt szórólapjáról hiányzott a kiadó és a kiadásért felelős személy neve, amire a választási törvény kötelezi a jelölteket. A Váci Helyi Választási Bizottság a határozatban leírta, hogy az A5 méretű, négyoldalas szórólapokon valóban nem lett feltüntetve a kiadó és a kiadásért felelős személy neve. A dokumentumban az áll, hogy a „Rozmaring Sándor képviselőjelöltet ábrázoló szórólapok kifejezetten sértik ezen törvényi rendelkezést” továbbá, hogy „álláspontunk szerint ezek a kampányeszköznek minősített szórólapok jogsértően kerültek kiosztásra több választópolgár postaládájába”. A HVB Rozmaring Sándor esetében sem szabott ki pénzbírságot, pont úgy, mint Jess Kinga esetében, akiről szintén kiderült, hogy kiadó feltüntetése nélkül…
A városháza dzsolidzsókere, az álláshalmozó „kisnyugdíjas” Rozmaring Sándor, ahelyett hogy a váciaktól elnyert bizalmat és a jól megfizetett jutalomállását megbecsülné, a napokban megkockáztatta azt, hogy minősíthetetlenül szólt a helyi polgárokhoz és ami Bill Clinton óta a legmegbocsáthatatlanabb egy politikustól: HAZUDOTT IS A VÁLASZTÓINAK! A pozícióhalmozó baloldali városházi képviselő felel azért a Városfejlesztő Kft. tavaly indokolhatatlanul megkapott vezetői állásában, hogy felügyelje, rend és tisztaság legyen a városban. Az olvasói visszajelzések és szerkesztőségi tapasztalataink alapján azonban messzemenően nem képes hozni a pozíciója és választási ígéreteik alapján elvártakat. Mivel szájzárat azóta sem sikerült a sajtómunkásokra és a választópolgárokra tenni, ezért a tehetetlenkedéseiből fakadó…
Már több mint három éve csípi a váciak szemét – polkorrektebben fogalmazva –, meglehetősen nehezményezik a váci választópolgárok, hogy a 2019-es választás után a magát túlnyert helyi baloldal demokráciafelfogása azonnal fényévekre került az általuk megígértekhez, többek között azért, mert minden pozícióba azonnal betették a maguk embereit. (Nem idegen ez a működés a budapesti és országos baloldaltól sem – a szerk.) A helyi demokráciánkban megszokhatatlan, de mégis ismerős politikai kiszorítósdihoz képest is egyféle szintet léptek tavaly a városházán, amikor az agyon fizetett képviselői és képviselő-bizottsági tagságokkal megkínált Összefogás néhány emberét még önkormányzati cégek vezetői állásaiba is belehelyezték. A váci polgári oldal…
Nemrégiben az év végi jutalomban részesült, a baloldalt mindenben kiszolgáló Rozmaring Sándor által vezetett, egyébként Vác tisztaságáért is felelős cég munkatársai szilveszterre a belváros néhány pontján – ahol „kellett” – patika rendet teremtettek. Az olvasónk által küldött képek és a lakossági tapasztalatok tanúsága szerint a munkálatok ezúttal sem nélkülöztek némi célirányosságot. Amennyiben igaz lehet, ami leolvasható a képekről, úgy a baloldali vezetés még az esztendő utolsó napjaira is tartogatott egy újabb példát Vác uram-bátyám működéséről. Úgy tűnik, megint fontosabb volt bizonyos cukrászdák előtti tisztaság, mint más hasonló vendéglátók előtti. A városvezetésnek Vác polgáraival jövőre már egyre nehezebb lesz elhitetni, hogy…
Úgy hírlik a Váci Városfejlesztő Kft. háza tájáról, hogy vezetőváltás zajlik éppen. A csak a saját öntömjénező kommunikációjával elfoglalt városvezetőktől persze hiába szeretnénk megtudni bármit, ezért megint csak magára marad a kíváncsi sajtómunkás és a választópolgár a kínzó kérdéseivel: Talán nem volt elégedett a polgármester a város köztisztaságával, lomos-lombos állapotával? Rozmaring Sándor kihúzhatta a gyufát az ösztönös városvezetőnél azzal, hogy a Széchenyi utcai fákat Facebook-propaganda nélkül ripsz-ropsz módon vágatta ki? Talán már ő maga sem tudja elhitetni saját magával a vasárnapi meséjében leírtakat az osztrák kisvárosról? Érdeklődéssel várjuk a visszhangot arról – ha valóban igaz a ma, csütörtöki hír –,…
2019 óta a váci balliberális politikusok zöme nem éri be csupán egy képviselői, bizottsági tagság után járó javadalmazással, hanem megválasztásuk után azonnal felügyelőbizottsági tagsággal is megjutalmazták magukat, sőt új jelenségként némelyikük már városi tulajdonú cégekben is jól fizető, vezetői állást szerzett. Rozmaring Sándor az egyike ezen álláshalmozó, baloldali képviselőnek, aki több városházi forrásból élheti a helyi megélhetési politikusok kiegyensúlyozott, gondtalan életét. ISMERT BEVÉTELEI Megérdemelt nyugdíja az utolsó munkahelye, a DDCM után, felveheti a képviselői javadalmazását, honoráriumot kap a bizottsági tagságért, minimum két felügyelőbizottság tagja maradt, és információink szerint 2021. ősztől már a Váci Városfejlesztő Kft.-től veheti fel a bő hatszámjegyű…
Úgy tűnik, ha már kedden kiálltak a vasútállomás elé a favágógépekkel és az ágdarálóval a Rozmaring Sándor vezette városi szakemberek, és elvégezték ott a munkájukat, hát egyúttal felkeresték a Piarista utcát is. Íme az eredmény!
Városunk kifosztása nem önkormányzás, a személyeskedő posztolgatás nem képviselői teljesítmény Azért van annak egy diszkrét bukéja, hogy a szivárványos önkormányzati többség mind több alakja a jelek szerint abban leli leginkább az örömét, pitiáner alibizése leplezésének esélyét, hogy személyeskedő, lejáratni szándékozó bejegyzéseket posztolgat nekik nem tetsző emberekről. Eddig Ferjancsics(ka) László, Fehér Zsolt, Tótváradi-Nagy Bence és Inotay Gergely jártak élen ebben, de immár Rozmaring elvtárs, Matkovich egyik leglelkesebb bábja is csatlakozott hozzájuk. Az ő, mármint Rozmaring stílusában kérdezzük: elgondolkodtak már azon, milyen egy közpénzből (képviselőként, önkormányzati- és felügyelőbizottsági tagságokból, egyéb bujtatott állásból) busás jövedelmet felmarkoló, alapból nyugger ember sivár élete? …
Tényleg igaz lehet talán az a szóbeszéd, hogy Matkovichék már nem is reménykednek a 2024-es újrázásukban, hiszen, amiben csak lehet, már mindenben ellent mennek egyrészt a saját ígéreteiknek és a polgárok legminimálisabb elvárásainak is, amit csak támaszthat egy lakos a városvezetés felé. Egy legutóbbi jóemberkedő „csupazöld” posztban Jess Kinga és Rozmaring Sándor arra kérték a váciakat, hogy locsolgassák a szegény szomjazó fákat, miközben szemmel láthatóan nem érdekli őket – hiszen eddig még egyetlen „zöld szavuk” sem volt! – a Kőhíd lakóparkban költési időben történt brutális fakivágás. Tehát míg Matkovich fia ősfákat vágat ki, és ezt hangtalanul tűrik ezek a képviselők,…