Rozmaring Sándor egy előkészített, színpadias módon előadott támadást intézett Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője felé a legutóbbi testületi ülésen, számonkérve rajta egy terület veszélyes hulladéktól való megtisztítását, mely néhány éve zajlott.
A valamiért most ugye teljesen spontán előhozott ügynek valójában semmi köze nem volt az adott napirendhez, Rozmaring mégis jól felkészült, vagy felkészíthették, vagy inkább felhasználhatták a jobboldalt gyalázó videókhoz, melyeket a Matkovich állandóan hibázó tanácsadójához köthető Facebook oldalon közölnek folyamatosan, persze kozmetikázva, és a 200 milliós bírságról egy szót sem ejtve.
Azt tehát elhallgatta Matkovich alpolgármestere, hogy nem elég, hogy a balliberális városvezetésnek nem volt pénze az akcióra, közel 200 millió forintos bírságot is kaphattak volna, ha Szabó Csaba egy alapítványon keresztül nem cselekszik, és végzi el a munkát a tehetetlen városvezetés helyett.
Rozmaring Sándor csupán egyetlen árajánlatra hivatkozva beszélt arról, hogy szerinte állítólag százmillió forintért is lett volna, aki elvégzi a veszélyes hulladék elszállítását és a terület megtisztítását. Szabó Csaba ezért kérte is az állítólagos árajánlat részleteit az alpolgármestertől, és rámutatott arra, hogy valójában a Kormányhivatal is 200 millió forintra becsülte ezt a munkát, mivel ekkora bírságot helyeztek kilátásba, ha Vác nem cselekszik.
Ebben segített valójában Szabó Csaba, így Vácnak nem kellett ezt az összeget kifizetnie, de erről persze nem ejtett szót Rozmaring Sándor, aki pedig láthatólag előre felkészült erre. Igen hamar meg is jelentek a polgármester fővárosi tanácsadójához köthető oldalon a Szabó Csabát lejárató kiragadott videó részletei, mintha külön erre a célra készült volna ez a felszólalás, és azóta is szorgalmasan gyártja az egyébként hibát-hibára halmozó fővárosi tanácsadó a lejárató tartalmakat.
Rozmaring Sándor arról persze valamiért nem beszélt, hogy a volt Esze Tamás laktanya területén felhalmozott veszélyes hulladék elszállítását már megoldották-e? Nem lenne meglepő, ha a csődközeli helyzetben lévő, kudarcos városvezetés ezt sem tudná kezelni.