ÁPRILIS 9-ÉN ÚJRA MÉSZKŐEMBER HEGYI KERÉKPÁROS VERSENY

ÁPRILIS 9-ÉN ÚJRA MÉSZKŐEMBER HEGYI KERÉKPÁROS VERSENY

Az eredetileg tervezetthez képest egy nappal korábban, április 9-én szombaton rendezik a szervezők a 19. Mészkőember-Légrádi Béla Emlékversenyt a Naszály – bringás körökben is egyre ismertebb – szerpentinjén. „Így aki csak szeretne, el tud menni másnap a STOP Cukrászda időfutamra, aki pedig ezt kihagyja, annak ott marad a vasárnap szabadon egy jó nagy bringázásra. Egy…

CENTENÁRIUMI ÉVET ÜNNEPEL A VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET

CENTENÁRIUMI ÉVET ÜNNEPEL A VÁCI REMÉNYSÉG EGYESÜLET

Az idén azt lehet mondani, hogy már száz éve él a Remény, hiszen Vanyek Béla kanonok 1922-ben alapította meg a város egyik legpatinásabb klubját, amely hosszabb betiltás után 1990-től újra töretlenül működik. A jeles jubileum jegyében az idén minden hagyományos klubrendezvény ünnepélyesebb lesz a szokásosnál, illetve több, kifejezetten a kerek évforduló alkalmából tartandó eseménnyel is…

DIPLOMAÁTADÓ ÜNNEPSÉG AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLÁN

DIPLOMAÁTADÓ ÜNNEPSÉG AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLÁN

Január 28-án pénteken ünnepélyes keretek között átadták az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán a frissen végzett diákok diplomáját – ismertette a főiskola a közösségi oldalán. Dr. Gloviczki Zoltán rektor rövid, igazán inspiráló beszéddel köszöntötte a frissen végzetteket, majd gratulációval egybekötve átadta az okleveleket, amelyeket ez alkalommal az óvodapedagógus, tanító és szociálpedagógus alapképzési szakon, valamint több szakirányú…

GYÖKERI JÁNOS DOMINIK, A KIRÁLY ENDRE SZAKKÉPZŐ DIÁKJA KEMPO VILÁGBAJNOK LETT

GYÖKERI JÁNOS DOMINIK, A KIRÁLY ENDRE SZAKKÉPZŐ DIÁKJA KEMPO VILÁGBAJNOK LETT

A Váci Szakképzési Centrum Király Endre Technikum és Szakképző Iskola tagintézménye közösségi oldalán – teljes joggal – vezető hír, hogy diákjuk, Gyökeri János Dominik az UWSKF (United World Sport Kempo Federation) világbajnokságon első helyezett lett. No, de nem csak egyszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára Dominik, hiszen két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel lett…

FIATAL ÚJ TAGOKAT TOBOROZ SORAIBA A FAMILIA GLADIATORIA

FIATAL ÚJ TAGOKAT TOBOROZ SORAIBA A FAMILIA GLADIATORIA

Toborzó felhívást tett közzé a közösségi médiában Vác egyik messze földön híres hagyományápoló csoportja, a Familia Gladiatoria Pannonica vezetője, Weixelbaum János. Az egyesület alapítója, irányítója így fogalmaz a felhívásban annak érdekében, hogy a Familia Gladiatoria sikertörténete tovább folytatódjon: „Egyesületünk, a Familia Gladiatoria Pannonica megélte a 37. évét. Sajnálatos módon azonban a legújabb korban létrehozott első…

VÁCI FOTÓSOK SIKEREI, ELISMERÉSEI AZ „ÍGY LÁTOM A VILÁGOT” CÍMŰ ORSZÁGOS FOTÓPÁLYÁZATON (VIDEÓ)

VÁCI FOTÓSOK SIKEREI, ELISMERÉSEI AZ „ÍGY LÁTOM A VILÁGOT” CÍMŰ ORSZÁGOS FOTÓPÁLYÁZATON (VIDEÓ)

Még egy hónap sem telt el az új esztendőből, s Cservenák Péter, a Forte Fotóklub Vác alapító elnöke máris beszámolhatott klubtársak pályázati sikereiről. A napokban kihirdették ugyanis a Győri Fotóklub Egyesület tavaly már hatodik alkalommal kiírt, „Így látom a világot” című országos fotópályázatának eredményeit, nem egy váci vonatkozású elismeréssel. A pályázat öt kategóriájában (természet, portré,…

ÖKUMENIKUS IMAHÉT: AZ AJÁNDÉKOZÁS LÉNYEGE KERÜLT REFLEKTORFÉNYBE A SZOMBAT ESTI ALKALMON, DR. VARGA LAJOS SEGÉDPÜSPÖK IGEHIRDETÉSÉVEL

ÖKUMENIKUS IMAHÉT: AZ AJÁNDÉKOZÁS LÉNYEGE KERÜLT REFLEKTORFÉNYBE A SZOMBAT ESTI ALKALMON, DR. VARGA LAJOS SEGÉDPÜSPÖK IGEHIRDETÉSÉVEL

A hétközi alkalmakat követően szombaton az alsóvárosi református templomban folytatódott, illetve vasárnap a kisváci református templomban zárult a hagyományos év eleji ökumenikus imahét eseménysorozata. A Hősök templomában tartott szombat esti alkalmon Csuka Eszter református lelkész dr. Marton Zsolt megyéspüspököt, dr. Varga Lajos segédpüspököt, Meláth Attila baptista lelkészt és Tömördi Viktor ferences atyát köszönthette szolgálattevő társakként,…

VASÁRNAP ELKEZDŐDÖTT AZ ÖKUMENIKUS IMAHÉT – FŐIGÉJE: „LÁTTUK AZ Ő CSILLAGÁT NAPKELETEN, ÉS ELJÖTTÜNK, HOGY IMÁDJUK ŐT”

VASÁRNAP ELKEZDŐDÖTT AZ ÖKUMENIKUS IMAHÉT – FŐIGÉJE: „LÁTTUK AZ Ő CSILLAGÁT NAPKELETEN, ÉS ELJÖTTÜNK, HOGY IMÁDJUK ŐT”

Vasárnap este, az evangélikus templomban tartott közös alkalommal elkezdődött a hagyományos év eleji ökumenikus imahét. Detre János lelkész köszöntőjében megemlítette: az utóbbi időben megtanított bennünket az élet arra, hogy ami természetes, nem is teljesen az, hanem igenis meg kell látnunk benne az Isten kegyelmét, ajándékát, és így kell vennünk az alkalmakat, akár áron is, ahogyan…

PÜSPÖKI, KÉPVISELŐI TEREPSZEMLE A MEGSZÉPÜLŐ DÓMBAN

PÜSPÖKI, KÉPVISELŐI TEREPSZEMLE A MEGSZÉPÜLŐ DÓMBAN

Bár a – mostanában különösen bekeményítő – hideg időszak, a messze 15 fok alatti hőmérséklet nem épp könnyítő tényező, azért javában tart a székesegyház tavaly nyáron elkezdett történelmi léptékű, négy milliárd forintos kormányzati forrásból megvalósuló, belső felújítása. A munkálatok menetéről hétfőn a lehető legközelebbről, az állványzatról tájékozódott Marton Zsolt megyéspüspök és Rétvári Bence államtitkár, a…

SZÉP FELVÉTELEK SORA ÁRULKODIK A VÁROS IRÁNTI SZERETETRŐL

SZÉP FELVÉTELEK SORA ÁRULKODIK A VÁROS IRÁNTI SZERETETRŐL

Vácott hagyományosan igen élénk volt mindig a fotós élet, ma is az, elég csak megemlíteni, hogy a Forte Fotóklub Vác az ország egyik legnépesebb és legaktívabb ilyen alkotóközössége. A fotósok pedig szívesen részt vesznek országos- vagy helyi pályázatokon, lett légyen szó szinte bármilyen tematikáról – így örvendetesen sokan neveztek a „welovevac 2021” elnevezésű kiírásra is,…