Orbán Viktor miniszterelnök Kismaroson és Nagymaroson is ellenőrizte az árvízvédelmi készültséget. Mint mondta: „Kismaros az egyik legnehezebb helyzetben lévő településünk. Ha nem jöttek volna a katonák, akkor nem is biztos, hogy meg tudtuk volna védeni a települést, de jöttek Hódmezővásárhelyről és Debrecenből is. Több százan dolgoznak itt, fantasztikus munkát végeztek, le a kalappal, hálásak vagyunk érte. Polgármester úr nem kezdő, korábban is láttak már itt árvizeket. Úgy látom, hogy a helyi önkéntesek, a helyi tűzoltók és a katonák együttműködésének eredményeképpen amit Kismarosból meg lehet védeni, azt meg is fogjuk védeni, meg tudják csinálni.” Nagymarossal kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: „tegnap lépett…
Nagymaros
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő szombaton az esőzések miatt szükségessé vált árvízvédelmi felkészülést ellenőrizte a Dunakanyar több településén. Rétvári Bence a közösségi oldalán közölte, hogy Nagymaroson helyükre kerültek az első mobilgát elemek, a napokban a többit is beépítik. Kismaroson is folyamatosan figyelik az adatokat, elindult a védművek építése. Szobon is megkezdődött az árvízi védekezés. Ott az uszoda alsó helyiségeit is biztosítják. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint a ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre. Azt írták, az átvonuló ciklon miatt folytatódott a…
A Duna vízgyűjtőjén eddig lehullott és a hétvégén még várható jelentős mennyiségű csapadék miatt árhullámokra kell számítani a magyarországi vízfolyások nagy részén. Péntek reggel megkezdte működését az árvízvédelmi munkákat koordináló Országos Műszaki Irányító Törzs – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken délelőtt az esőzések miatt szükségessé vált árvízvédelmi felkészülést ellenőrizte Budapest és Pest vármegye határán, a Duna árvízvédelmi létesítményeinél. Budapesten elrendelték a másodfokú árvízvédelmi készültséget. Több helyen akár 50-215 milliméter is eshet, de az még bizonytalan, hogy a vízgyűjtő melyik része kap újabb, akár rendkívüli mennyiségű esőt – jelezték a szakemberek. Magyarországi szempontból jelenleg a Duna (a…
Carlo Gozzi komédiájától az Opera Show-n át a balettig széles repertoárt vonultat fel június 20. és 23. között Nagymaroson a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amelynek programjában VR-színház és több utcaszínházi produkció is helyet kapott. Levegőben táncoló akrobaták, tüzes koreográfiák, steampunk jelmezekbe öltözött kalandorok varázsolják el a közönséget – áll a fesztivál színházi programját ismertető közleményben. A színházjegy akcióval idén is ingyenesen látogathatóak az esti koncertek. A fesztivált a Karinthy Színház A szarvaskirály című előadása nyitja június 20-án. Carlo Gozzi komédiáját Berettyán Nándor állította színpadra. Másnap a Kassai Állami Színház táncelőadása, az Anne Frank naplója látható. A második világháború alatt…
2023-ban újra felpörgeti a nyarat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó a Duna egyik legszebb, nagymarosi partszakaszánál június 22-25. között. A programsorozatot tizedik alkalommal szervezik meg. A fesztivál sztárfellépője a holland soul énekesnő, KOVACS lesz, valamint érkezik az osztrák Cari Cariés a holland Kraak & Smaak. Emellett természetesen a legnépszerűbb hazai zenekarok is színpadra lépnek. Többek között a Carson Coma, Dzsúdló, a Halott Pénz, a Csaknekedkislány, a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana és az Elefánt is. A részletes zenei felhozatal itt érhető el. Emellett, ahogy már a korábbi években is megszokhattuk, színházi előadásokat is láthatunk: június 22. Feledi János – Oláh Dezső Vibratone Quartet:…
Mosonyi Annamáriát (a helyiek Panniját), a Mauna Bakancs készítő manufaktura tulajdonosát abból az alkalomból kereste meg a Nagymaros c. lap szerkesztője, hogy Nagymaros neve ismét felkerült a világtérképre azáltal, hogy III. Károly királlyá koronázása alkalmából a Magyar Köztársaság elnöke, Novák Katalin az általuk készített bakancsokat vitte ajándékba a királyi párnak. Nagymaros: Kinek az ötlete volt, hogy a köztársasági elnök asszony Mauna túrabakancsot vigyen ajándékba a királynak és a királynénak? – Erre nem kérdeztem rá, de azt tudom, hogy az elnök asszony és a férje is nagyon szeretnek túrázni, szeretik a természetet. Nagymaros: Ki kereste meg önt? – A protokollfőnök helyettes…
A 17. Misztrál karácsony volt december 23-án este a betlehemi lángot hordozó mécses jelenlétében a zsúfolásig megtelt nagymarosi Szent Kereszt Felmagasztalása templomban. A Dunakanyarhoz ezer szállal kötődő zenekar újra elvarázsolta a muzsikájukat szerető, a régióból, de akár messzi tájakról is ide zarándokló közönséget, akik mint mindig az áhítat végén állva tapsoltak és együtt énekeltek a zenekarral. ÚJRA IGAZI ÜNNEPI KÉSZÜLET ÉS ŐSZINTE HITVALLÁS VOLT EZ A KONCERT! A koncerten is elhangzott Misztrál dallal kívánunk minden kedves olvasónknak áldott karácsonyi ünnepet! https://www.youtube.com/watch?v=yI33uuCUI-c Ez a pásztorének is elhangzott a tegnapi koncerten „Keserű lett ez a világ kóstoltuk épp eleget bár hozna már…
Már javában formálódik a jövőre június 22 – 25. között tartandó VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó programja, a Dunakanyar egyik kiemelkedő nyári kulturális eseménye minden korábbinál nagyszabásúbb rendezvénynek ígérkezik, annál is inkább, mert már a tizedik lesz a sorban. A zenei kínálatból máris kiemelhetjük, hogy az Analog Balaton, Bagossy Brothers Company, Belga, Beton.Hofi, Blahalouisiana, Carson Coma, Csaknekedkislány, Dzsúdló, Halott Pénz, Elefánt képviselte magyar élvonal mellett »ropogós és finom« zenei csemegével érkezik a Dunakanyarba a holland elektronikus funk-soul produkció, a Kraak & Smaak. A kiváló zenei felhozatal mellett a 10. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó színvonalas cseh, szlovák és lengyel színházi…
A Misztrál együttes tagjaival, Török Mátéval, Tóbisz-Tinelli Tamással, Heinczinger Mikával, és Heigl Lászlóval többek között arról beszélgettünk, hogy mit is jelent az ARJ, vagyis az Ady Endre, Radnóti Miklós és József Attila költeményeit feldolgozó új lemez. https://youtu.be/M56lJGW4HKI
Festői környezetben, a visegrádi várral szemben, a Duna partján megnyílt a kilencedik, Nagymaroson a második alkalommal rendezett közép-európai színház, koncert, turisztikai, kézműves, gyerekprogramok sokaságát felvonultató fesztivál. A programsorozatot Kis Domonkos Márk, a fesztivál igazgatója, Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője és Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere indította el. Rétvári Bence köszöntőjében elmondta, hogy nagy ritkaság, hogy ennyire karakteresen eltérő két műfaj, a színház és a könnyűzenei koncertek megférnek egymás mellett. Szemben vagyunk a visegrádi várral, ahol annak idején a magyar, cseh és lengyel királyok találkoztak, és már 700 éve meghoztuk azt a döntést, hogy mi összefogunk egymással. Ha megismerjük jobban egymás…