Idestova két és fél éve tart a Nagyboldogasszonyról nevezett váci dóm, székesegyház, vagy ha úgy tetszik nagytemplom csaknem két milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló történelmi léptékű belső felújítása, s amint arról a minap beszámoltunk, ez a nagy munka újabb szakaszához érkezett, miután a fő templomhajóból már el lehetett bontani a restaurátoroknak épített állványzatot. A felújítás újabb szakaszához érve Marton Zsolt megyéspüspök, dr. Varga Lajos segédpüspök és Erdei Gábor vezető restaurátor csütörtökön bejárásra hívták a sajtó képviselőit, s kalauzolásuk során a vendégek nagyon sok eddig kevéssé ismert részletet megtudhattak a felújítás koncepciójáról, a restaurátori munka kulisszatitkairól, illetve a beruházás folytatásáról is.…
Migazzi
Január 20-án Marton Zsolt váci megyés püspök megáldotta a verőcei Migazzi Kristóf Idősek Otthonát, melyet két évvel ezelőtt vett át a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata a Katolikus Szeretetszolgálattól. Az átvételt elsősorban az tette indokolttá, hogy az egyházmegye saját idős, gondozásra szoruló papjai is itt kaptak elhelyezést. Az eseményen a szertartást vezető főpap mellett köszöntőt mondott még Pálfay Gellért, a Szamaritánus Szolgálat igazgatója és Pápai Ibolya, az intézmény vezetője is. Az otthon megáldása a felújítások második ütemének befejezésével vált időszerűvé. A rendezvényt Pálfay Gellért nyitotta meg köszöntő beszédével, aki az otthonban folyó megújulásokról beszélt. „Amikor átvettük az intézményt, sok alapcélt fogalmaztunk…
Mi méri meg egy városvezető teljesítményét? Nehéz kérdés, különösen manapság, amikor egy önkormányzat, egy város, de még egy falu működtetése is igen nagy feladatot ró arra, akit vezetőnek választanak. A közösségi oldalak, médiamegjelenések álságos kereszttüzéből egyvalami mégiscsak kiviláglik, jelesül: mit épített, mit hagyott hátra az utókornak egy-egy korszak emblematikus politikusa. Itt tegyünk egy rövid történelmi kitérőt. Vác történelmének jelenkorig legjelentősebb városépítője Migazzi Kristóf, vagy németesen Christoph Anton von Migazzi, Vác és Bécs püspöke volt. 1756-tól 1785-ig váci püspök, és ez alatt a csaknem harminc év alatt felépítette azt a Vácot, amilyennek a belvárost ma is ismerjük. A főteret övező épületek…