lakástűz

Tavaly 81 ember halt meg Magyarországon lakástűzben és 12 ember halálát okozta szén-monoxid-mérgezés – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az elmúlt évben 6372 lakástűz keletkezett, ami 81-gyel kevesebb, mint 2023-ban, illetve 113 ezer négyzetméternyi épített terület égett le, 2 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A lakástüzekben elhunytak száma kettővel kevesebb, mint 2023-ban, ám így is átlagosan négynaponta követelt áldozatot lakástűz – tartalmazza az éves adatokat összegző közlemény. Azt írták: a kigyulladt lakóházakban 602 ember sérült meg, 49-cel kevesebben, mint egy évvel korábban. A sérülések többsége a belélegzett füst miatt keletkezett. Továbbá 2024-ben 698 lakóépület vált tűz miatt lakhatatlanná, ezekből…

Tovább

Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket – figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közleményben. Mukics Dániel arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi gyertyagyújtás időszakában, illetve azt követően naponta átlagosan 24 otthonban csapnak fel a lángok, vagyis óránként keletkezik egy lakástűz, illetve évente mintegy 50-60 eset hozható összefüggésbe az adventi koszorúval. Ha nincs a gyertyák alatt fém alátét, amint leég a gyertya, meggyullad a koszorú is, és ha nem észleljük időben a tüzet, a lángok a bútorokra, majd a szobára is átterjednek – hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette, hogy akár vásárolunk,…

Tovább

Idén az első 9 hónapban 4611 lakástűz volt, melyekben 58 ember halt meg – tudatta a katasztrófavédelem közleményben. Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte: a 4611 lakástűz 34-gyel kevesebb a tavalyi év hasonló időszakában történtnél. A legtöbb, 559 otthon Pest vármegyében gyulladt ki, Budapesten 523, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében pedig 473 lakástűz volt. Az év első kilenc hónapjában összesen 57 ezer 114 négyzetméternyi épített terület semmisült meg. A tűzesetek során 420 ember sérült meg, 22-vel többen, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az 58 halálos áldozat héttel több a tavalyinál. Az első kilenc hónapban a lakóépületekben keletkezett…

Tovább

A halottak napja előtt a mécsesek, a gyertyák gyújtásából eredő, a temetőkben vagy lakásokban keletkező tüzek megelőzésére figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Tavaly 98 alkalommal keletkezett tűz temetőkben vagy azok környékén. A legtöbbször, 66 esetben a temető növényzete és a száraz avar kapott lángra. A temetői tüzek megelőzése érdekében tisztítsuk meg a sírhely környezetét a száraz falevelektől, elszáradt koszorúktól és virágoktól – tanácsolja a katasztrófavédelem. „Csak hőálló mécsestartóban lévő mécsest gyújtsunk meg! A mécsest úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen semmilyen éghető anyag, és ne tudjon felborulni! Az égő mécsest a sírtól való távozás előtt oltsuk el! A…

Tovább

Idén szeptemberig 56 ember halt meg lakástűzben vagy szén-monoxid miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az első három negyedévében 4645 lakástűz volt, 947-tel kevesebb mint 2022 első kilenc hónapjában, ami 17 százalékos csökkenést jelent. A vizsgált időszakban 55,3 ezer négyzetméternyi épített terület égett le, 28,7 ezerrel kevesebb mint tavaly, ami 34 százalékos csökkenést jelent. Szeptemberig a lakástüzekben 51 ember vesztette életét, a tavalyi év hasonló időszakának esetei 58 áldozatot követeltek; a leggyakrabban egyedül élő idősek váltak lakástűz áldozatává. Az OKF közlése szerint naponta átlagosan 17 otthonban csaptak fel a lángok. Ezekben az esetekben 398 ember sérült meg, 45-tel kevesebben…

Tovább