A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsit érint. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége az év végi időszakban 80 ezer szerződésváltásra számít – közölte a szervezet. A tájékoztatás szerint az új tarifákat idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki az érintett 12 biztosító. Az ezt követő kampányidőszakban egy hónapja van az év végi évfordulóval rendelkező ügyfeleknek arra, hogy a piacon elérhető lehetőségeket összehasonlítsák a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal. Ez utóbbit a biztosítónak november 11-ig kell megküldenie postai úton, e-kommunikációs szerződés esetén pedig e-mailben. A meglévő…
kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás
A harmadik negyedévben majdnem 127 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kötöttek az autósok a Netrisknél, 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az átlagdíjak szintén 8 százalékkal nőttek, meghaladták az 52 ezer forintot – közölte a biztosításközvetítő cég. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött casco biztosítások száma 11 százalékkal majdnem 7600-ra emelkedett. Az éves átlagdíj 17 százalékkal 148 ezer forint fölé drágult. Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója a közleményben kifejtette, hogy a biztosítási díjak emelkedése a minden területen érezhető drágulással magyarázható. Nőtt az autók ára és a szervizelési költségek is magasabbak lettek. Ugyanakkor a kgfb-s átlagdíjak emelkedése elmarad az inflációtól, míg a…