Kitörés túra

Február 11. előtt nagy készülődés előzte meg a hagyományos Kitörés túrán való részvételünket. Idén úgy döntöttünk, hogy több napos akciókat, megemlékezéseket tartunk. A kitörés túra hetében tagjaink az 1945-ös budavári kitörésben résztvevő honvédek elhanyagolt, az idő vasfoga által megrágott keresztjeit újítottuk meg egy Pest vármegyei településen. A kereszteket tagjaink készítették el és saját pénzből, erőből cserélték ki. Következő napokban több helyszínen is megemlékezéseket tartottunk a Kitörés 1945-ös Hőseinek emlékére. A túra előtti napokban csendben és méltósággal hajtottunk fejet először a Budai Várban, majd a túra több pontján is koszorúkat helyeztünk el. A megemlékezésekről szándékosan nem publikálunk képeket és nem írunk helyszínt…

Tovább