kisposta

Az új esztendő első munkanapján, január 2-án a szokásos időben, 9 órakor újra kinyitott a deákvári kisposta, azt követően, hogy a működtető Magyar Posta Zrt. a múlt év végén ezt a hivatalt is bezárta, országosan több mint háromszázötven másik visszafogott forgalmú postahellyel együtt. Nézzük röviden az indokokat és az intézkedéssel kapcsolatos történéseket. A háborús energiaválság és az elszabadult infláció mindenkit takarékosságra szorít, így a Magyar Posta Zrt-t is, s ebben a helyzetben a társaság felülvizsgálta a postahelyek forgalmát, kihasználtságát, majd meghozta azt a kényszerű döntést, hogy több kis hivatalt véglegesen vagy időlegesen bezár. Már ekkor tudni lehetett, hogy az átmeneti…

Tovább

Kiemelkedően magas rezsitámogatást kapott Vác. Pest vármegyében összesen harmincnyolc, tízezer fő feletti településnek juttatott az állam támogatást a megemelkedett energiaárak miatt. Vác 237 millió 518 ezer 563 forintot kapott, ez pedig Veresegyház, Cegléd és Fót után a negyedik legnagyobb összeg a vármegyében, megelőzve a hasonló nagyságú Szigetszentmiklóst és Szentendrét, sőt, Dunakeszit is. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen hírt egy polgármester siet megosztani a rá bízott város lakóival, ha már előző nap reggelén annyira sietett jelenlétével demonstrálni, egyben saját sikerének beállítani a város egyik postájának újranyitását. De ma reggel hiába kerestük a jó hír közlését Matkovich Ilona közösségi oldalán,…

Tovább

„A baloldali többség újra egy kisstílű, politikai tragikomédiává züllesztett egy képviselő-testületi ülést, amelyen szerdán a deákvári kisposta sokak számára oly fontos újranyitásának lehetőségét tárgyaltuk – nyilatkozta Mokánszky Zoltán (FIDESZ-KDNP) képviselő a döntés után. A rendkívüli ülésen tizenegyen megszavaztuk, hogy a váci önkormányzat költségvetéséből éves szinten 42 millió forintot biztosítunk a deákvári kisposta működéséhez, így az 2023. január 2-tól újra szolgálhatja a deákváriakat. Az ülésen arról kellett dönteni – egy igen vagy egy nem gomb megnyomásával –, hogy a város és a Magyar Posta Zrt. közötti 18 hónapról szóló megállapodást jóváhagyja-e a testület vagy sem, a város a kisposta érdekében átvállalja-e…

Tovább

Elöljáróban szögezzük le: ahogy a saját, városházi érdemként fényezett, de amúgy állami beruházású kerékpárút-szakasz felújításhoz, úgy a Földváry téri kisposta újbóli megnyitásához sincs semmi köze Fehér Zsolt képviselőnek és szivárványos csapatának. De persze most ezt is megpróbálja, megpróbálják önnön sikerükként propagálni a közösségi médiában „Siker!” felkiáltással. Nézzük FeketénFehér elvtárs csúsztatását ebben az ügyben, lineáris idősíkon. Mint korábban megírtuk, március 8-ától van zárva a kisposta – ám erről a körzeti képviselő, Fehér Zsolt és a körzetet alpolgármesterként is jaj de nagyon babusgató másik alsóvárosi fegyvertársa, Kiss Zsolt alpolgármester, no meg a városi honlap és a lakájmédia valahogy elfelejtette időben tájékoztatni a…

Tovább

Vajon mikor vette észre Kiss Zsolt alpolgármester, alsóvárosi képviselő, hogy bezárt a Földváry téri kisposta? – tettük fel a nem is annyira költői kérdést április 23-ai cikkünkben annak kapcsán, hogy március eleje óta zárva van a mini, ám annál fontosabb hivatal. Nos – a városvezetés talán legnagyobb tehetségtelensége helyett is – Fehér Zsolt körzeti képviselő a minap megpróbált valamiféle választ adni a közösségi médiában. Ennyire futotta magyarázkodásként: „Rengeteg megkeresést és panaszt kapok a Földváry téri »kisposta« két hónapja tartó ideiglenes bezárása miatt. Március és április havában egy-egy levéllel fordultam a Magyar Posta Zrt. központi ügyfélszolgálatához, ám érdemi választ egyik esetben…

Tovább

Március eleje óta zárva tart a Földváry-téri kisposta, s egy minapi sajtóközlemény alapján úgy tűnik, mintha a körzet képviselője, Kiss Zsolt alpolgármester nagyon meglepve érezné magát ettől a ténytől, s nem győzne hüledezni, értetlenkedni. Március 8-tól bizonytalan ideig zárva van a Földváry-téri kisposta – amint az a rácsos ajtó mögött az ablakra ragasztott tacepaóból kiderül. Mi tagadás, tettünk egy kísérletet arra vonatkozóan, hogy vártuk, és vártuk, és vártuk, vajon erről a tényről mikor ad tájékoztatást a városházi fő sajtókagyenc, meg a lakájmédia, de különösen a körzeti képviselő, Kiss „Tegyünkrendet” Zsolt alpolgármester. Eltelt egy hét, aztán kettő, három, négy…, mígnem a…

Tovább