Felfüggesztik a kamionstopot a május elseje előtti éjszakára – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium. Azt írták, a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án, kedden 22 órától május 1-jén, szerdán 22 óráig lenne érvényben. A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást – ismertette a minisztérium. Tudatták azt is, hogy szakmai kezdeményezésre a korlátozást az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamban felfüggesztik, így az május 1-jén 6 órától 22 óráig lesz érvényben. Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások még…
kamionstop
A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne érvényben, a kamionstopot azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik. A korlátozásban érintett járművek így csak rövidebb ideig nem közlekedhetnek a hazai utakon – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium. Közleményükben kiemelték: az ünnepekre tekintettel a kamionstop főszabály szerint március 28. (csütörtök) 22 órától – március 29. (péntek) 22 óráig, továbbá március 30. (szombat) 22 órától április 1. (hétfő) 22 óráig lenne érvényben. Jelezték: a hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével…