Tízből négyen terveznek idén karácsonykor adományozni vagy önkénteskedni. A legtöbben az állatmenhelyeket, az állami gondozásban élő gyerekeket és a mélyszegénységben élőket segítenék – derült ki a Yettel és a KézenFogva Alapítvány közös kutatásából. A kutatás szerint tavalyhoz képest nem változott a jótékonykodási kedv: a magyarok 77 százaléka jótékonykodott valamilyen formában az év során, tízből négy ember adományozott és önkénteskedett is, és karácsonykor feleennyien biztosan tervezik valamelyiket, a válaszadók harmada ugyanakkor még nem tudta, hogy fog-e jótékonykodni. Megjegyezték, hogy a tárgyi adományokat felajánlók száma az előző évhez képest néhány százalékkal csökkent, de még mindig a magyarok kétharmada választja ezt a segítségnyújtási…
jótékonykodás
Jótékonykodásra hívja szurkolóit a Váci FKA. A férfi kézilabdacsapat idei utolsó hazai mérkőzését december 9-én játssza a Vác Városi Sportcsarnokban. Arra kérnek minden szurkolót, hogy vigyen magával egy plüssjátékot, amit mindenki a pályára dobhat majd a meccs végén. A Váci FKA a Váci Egyházmegyei Karitász segítségével juttatja majd el a plüssöket rászoruló gyerekeknek még karácsony előtt. A mérkőzés december 9-én 18 órakor kezdődik. A váciak a Gödöllői KC-t fogadják hazai pályán.