Az idén csaknem 13 millió tankönyv jut el ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákokhoz a tanévkezdésre – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten. Rétvári Bence az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a korábbi fizetős és egyre drágább tankönyvek helyett a kormányzat intézkedése nyomán a diákok ingyen kapják meg a tankönyveket, amire családtámogatási intézkedésként tekintenek. Emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt évről évre, nyolc év alatt 71 százalékkal drágultak a tankönyvcsomagok, vagyis egyre többet kellett fizetniük a családoknak. Ebben a helyzetben döntöttek úgy 2010 után, hogy az állami tankönyvfejlesztési rendszerben mindenki ingyenesen kapja meg…
ingyen tankönyv
Augusztus elején kezdődött meg mintegy 13 millió tankönyv kiszállítása mintegy 4200 iskolába. Azok az iskolák, amelyek a múlt hétre kérték a tankkönyveket, már megkapták. Az erre a hétre kért tankönyvek is rendben megérkeznek – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Benceközölte, hogy a tanárok létszámában sem történt „semmi rendkívüli változás”, így szeptember elején elkezdődhet a tanítás. Az állami ingyenes tankönyvellátásról szólva elmondta, e célra a költségvetésben 13,5 milliárd forintot különítettek el. Ha a 2010 előtti helyzet maradt a volna, akkor ma egy családnak 30-40 ezer forintba kerülne gyermekenként a tankönyvcsomag – mutatott rá Rétvári Bence. Megjegyezte, korábban piaci cégek állították…
A kormányzat a tanévkezdéskor ingyenes tankönyvekkel és a családi pótlék előrehozott kifizetéssel is segíti a családokat – olvasható a kormányszóvivő Facebook-oldalán. Továbbá folytatódik az idei tanévben is a gyermekek ingyenes és kedvezményes étkeztetése; az erre vonatkozó kérelmet írásban kell benyújtani az étkeztetést biztosító intézménynél – közölte Szentkirályi Alexandra. Mint írta: a szeptemberi családi pótlékot már augusztus utolsó hetében folyósítja a Magyar Államkincstár, ezzel is megkönnyítve a tervezést, az iskolai tanszerek beszerzését. Arra is emlékeztetett, hogy 2020 szeptemberétől az állam valamennyi tanulónak ingyenes tankönyvellátást biztosít. Ez azt jelenti, hogy a 2023/2024. tanévben is támogatást kapnak a magyar családok azáltal, hogy az…