A törökországi földrengés utáni kutatásban és mentésben magukat kitüntető HUNOR mentőszervezet négy Pest megyei tagja, Zolta Tibor és Moldován András tűzoltó százados, Képes Tamás főtörzsőrmester és Horváth Gergely őrmester érkezett múlt csütörtökön este a Piarista Kilátó Központba, a márciusi Váci Polgári Est vendégeként. – Az emberéletnél nincs fontosabb, és nemrég Törökországban ezrek, tízezrek kerültek a romok alá, családok ezrei keresték a hozzátartozóikat és magyar szakemberek is élen jártak a felkutatásban, mentésben. Elsőként érkeztek, utolsóként távoztak, a nap 24 órájában folyamatos váltásban igyekeztek segíteni. Nagyon büszkék vagyunk a helytállásukra, kitüntető, hogy négyüket most itt köszönthetjük a körünkben, hiszen ők a valóságban,…