gödi Fények Háza

A napokban tartották meg a fogyatékossággal élő emberek lakhatását biztosító Fények Háza otthonavató és házszentelő ünnepségét, Gödön. Az eseményen a résztvevők közösen ültették el az első növényeket azokba a magaságyásokba, amiket a Zöld Dunakanyar Alapítvány ajánlott fel. Szabó Csaba, a Zöld Dunakanyar Alapítvány kurátora az eseményen elmondta: a magaságyásokat újrahasznosítással, több mint 50 éves fenyőgerendákból készítették el. „Reméljük, hogy ezzel az itt élőknek a mindennapjait egy kicsit szebbé tudjuk tenni, főleg, hogy mondták, hogy Budapestről jöttek ki. Azért itt mégis teljesen más egy saját magaságyásban megtermelt fűszernövényt elfogyasztani, mint a boltban megvásároltat” – tette hozzá Szabó Csaba. Szintén a Zöld…

Tovább