Gerengay Gusztáv

„Erdei fülesbagoly fióka. Nem tudjuk hol fészkelt, honnan pottyant hozzánk, de – valószínűleg az esés közben – megsérült a lába. Két napig kegyeskedett a vendégünk lenni” – számolt be egy különleges vendégük érkezéséről közösségi médiás oldalán Gerengay Gusztáv, a Forte Fotóklub Vác egyik oszlopos tagja, aki már számos pályázati díjat, kiállítási elismerést ért el gyönyörű felvételeivel. A beszámoló szerint a család reménykedett, hogy etetik a kis jövevényt, hiszen utánajártak, hogy nem igényelnek különösebb törődést, de mivel nem jöttek a bagolyszülők, kénytelenek voltak intézkedni. A kis tollgombóc jelenleg már a budapesti állatkert lakója. Ezzel talán sikerült a legjobb helyet megtalálni számára.…

Tovább

Jó látni, hogy egyre népszerűbbek olyan közösségi hálós csoportok is, amelyek egy-egy hely (város, térség, táj) szépségeire fókuszálnak, s amelyeknek az a lényege, hogy a tagok megörvendeztessék egymást a barangolásaikon, sétáikon készült fotókkal, szöveges élménybeszámolókkal. Itt most két ilyen, a szűkebb pátriánkhoz kötődő csoportra hívjuk fel a figyelmet: az egyik „A Dunakanyar szerelmesei”, a másik az „Akik szeretik a Börzsönyt”, mindkettő tízezer körüli tagot számlál jelenleg. Citálunk egy röpke párbeszédet az utóbbi csoportból, már csak azért is, mert jó olvasni, hogy nem csupán a politikáról lehet feleselgetni, egymás torkának esve, vagy az időjárásról épp, egymást űberelve a hóesés, szélfúvás, netán…

Tovább

Mint arról már beszámoltunk, a váci Tourinform Iroda kihirdette a welovevác fotópályázat végeredményét. Megkérdeztük a két fő kategória győztesét díjnyertes munkáikról, a fotózás iránti elkötelezettségükről. A profi kategóriában Gerengay Gusztáv nyerte el az első díjat, ráadásul a másodikat is neki ítélte a zsűri. – Ismerősöm hívta fel a figyelmemet a váci Tourinform iroda pályázatára, melynek témája a városom, Vác szépségeinek, egyediségének bemutatása volt. Összeállítottam az anyagot, melyben a nyár elején madártávlatból készült kép is helyet kapott. A zsűrizés megtörtént, ennek eredményéről levélben kaptam értesítést. Mondanom sem kell, nagy örömet okozott számomra, hogy két képem is dobogós helyen végzett. Ha jól…

Tovább