A FOTÓPÁLYÁZAT GYŐZTESEI VÁROSUK IRÁNTI SZERETETÜKRŐL TETTEK TANÚBIZONYSÁGOT

Mint arról már beszámoltunk, a váci Tourinform Iroda kihirdette a welovevác fotópályázat végeredményét. Megkérdeztük a két fő kategória győztesét díjnyertes munkáikról, a fotózás iránti elkötelezettségükről.

A profi kategóriában Gerengay Gusztáv nyerte el az első díjat, ráadásul a másodikat is neki ítélte a zsűri.

– Ismerősöm hívta fel a figyelmemet a váci Tourinform iroda pályázatára, melynek témája a városom, Vác szépségeinek, egyediségének bemutatása volt. Összeállítottam az anyagot, melyben a nyár elején madártávlatból készült kép is helyet kapott.

A zsűrizés megtörtént, ennek eredményéről levélben kaptam értesítést. Mondanom sem kell, nagy örömet okozott számomra, hogy két képem is dobogós helyen végzett. Ha jól számoltam, a pályázatra feltöltött képek száma elérte az ötszázat, ezzel a zsűrinek nem kevés munkát adva.

Csak remélni tudom, hogy a ráfordított idő nem telt unalmasan, mert rengeteg szép és izgalmas alkotás született, melyek a váciak városuk iránti szeretetéről tesznek bizonyságot. Köszönöm a pályázat kiíróinak a lehetőséget, a pályázóknak pedig, hogy éltek is vele – nyilatkozta Gerengay Gusztáv.

Az első díjat elnyerő kép címe „Felhőpamacsok”, erről a következőket nyilatkozta az alkotó:

– Tulajdonképpen a címadásnak ihletet adó felhők csupán statiszták, a háttér szerepét töltik be, egyfajta nyugalmat kölcsönözve a képnek. A fő téma a nemrégiben felújított Ferences templom, váci köznyelven Barátok temploma. Ha nem lett volna ilyen jól texturált az égbolt, akkor nem született volna meg a kép.

A 2. díjat érő „Kőhíd” című kép jó pár éve készült.

– Egy szép tavaszi napon készült a fotó, amikor már rügyet fakasztottak a fűzfák. A kőszentes híd íve az alatta folydogáló Gombás-patak tükörképében teljesedik ki. A szomorúfűz lelógó ágai között a híd egyik szoborpárja tűnik szemünk elé. Régmúlt és jelen. Úgy gondolom, a képben megtalálhatóak a lélek nyugalmát szolgáló összetevők – mondta az alkotó.

Az amatőr kategóriában Dér Dezső fotóját rangsorolta az első helyre a zsűri.

– A különleges szépségű Hübschl-villát  középpontba helyező fotómat tíz évvel ezelőtt, február 1-jén készítettem, abban az évben igen kemény volt a tél, amit számtalan fotón igyekeztem megragadni, nagy öröm számomra, hogy a zsűri most első díjjal értékelte az igyekezetemet.

Korábban is fotóztam persze, de azóta még inkább szenvedélyemmé vált a fényképezés. Szinte a kezdetektől tagja vagyok a Forte Fotóklub Vác közösségének, ez egy nagyszerű, inspiráló csoport, sokat tanulok a körükben – nyilatkozta Dér Dezső.

Szavai szerint Vácot fényképezni nagyszerű lehetőség, ennyi szépség kevés helyen van ilyen sokaságban.

– Csodálatos hely a városunk, ahogy a fényviszonyok változnak, az szinte követhetetlen, nap mint nap új megvilágításban lehet megörökíteni a szépségeket, ez egy véget nem érő nagy kaland – fogalmazott a pályázatgyőztes alkotó.

Ribáry Zoltán