Egy-egy „képíró” alkotóközösség teljesítményének, fejlődésének fontos fokmérője többek között a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége évenkénti szalonjának pályázata, amelyen az idén az egyik összevetésben a 11., a másikban a 25. helyen végzett a Forte Fotóklub Vác.
Az idei, XLII. Mafosz Szalonra 45 alkotóközösség töltött fel képeket, összesen 1030 alkotás (normál 724, kreatív 306) érkezett a pályázatra.
Első körben a zsűri pontozással (1–10) döntött a kiállításra kerülő képekről (ponthatár: normál 19, kreatív 20 pont volt), így 40 alkotócsoport 107 fotója (normál 67, kreatív 40) került be a válogatásba, a nevezett képek 10,4%-a (normál 9,3%, kreatív 13,1%).
Az alkotócsoportok versenyében minden olyan kollekció részt vett, mely legalább 18 nevezett képből állt. A közgyűlésen elfogadott új szabályozás alapján a rendezőség bekérte az élen végzett alkotók és alkotócsoportok képeinek kamerafájljait. (Az adott csoport eredményében nem lehetett figyelembe venni a be nem küldött képeket.) Az így kialakult eredmény szerint a nevezett képek átlagpontszáma alapján legjobb kollekció elnyerte a MAFOSZ vándorserlegét, emlékplakettjét és oklevelét, további két kiemelkedő kollekciót oklevéllel jutalmazott a rendezőség, illetve MAFOSZ oklevéllel jutalmazták a kiállításra elfogadott képek összpontszáma alapján legjobb kollekciót.
A klubok között átlagpontszám alapján 1. lett a Fészek Foto és Filmográfiai Alkotó Egyesület, 2. a Kanizsa Fotóklub, 3. a Mecseki Fotóklub, ebben a rangsorolásban a 11. helyen végzett a Forte Fotóklub Vác.
A kiállított képek összpontszáma alapján is a Fészek Foto és Filmográfiai Alkotó Egyesület, a Kanizsa Fotólkub és a Mecseki Fotóklub végzett a dobogós helyeken, míg a váci klub ebben az összehasonlításban a 25. helyen zárt.

Az egyéni versenyben az első 8, illetve 7 kép közül a díjazottakat és azok sorrendjét a zsűri külön körben döntötte el.
Az itt (is) bemutatott képek alkotói: Mojzes Péter, Molnár Ferenc, Horlik Zoltán, Vida József.