Fördős Attila

Azzal, hogy Fördős Attila független polgármesterjelöltként indult Vácon a júniusi választáson, automatikusan megszűnt a tagsága a KDNP-ben a párt alapszabálya szerint. Fördős Attila vélhetően bosszúból indult el a választáson azért, hogy a korábbi saját pártja és ezzel a jobboldal így megbukjon. Mesterterve azonban nem jött be, pedig médiahátszelet is kapott, mégpedig Matkovichéktól. A városháza propagandaoldalán, a vac.hu-n Fördős ugyanis sokkal többet szerepelt, mint bármelyik jobboldali képviselőjelölt a kampányban. Fördős Attila indulása kétségtelenül a baloldal érdekeit szolgálta, ugyanis a jobboldal szavazatait megosztotta, ám nem olyan mértékben, mint amire ő és Matkovichék számíthattak. Fördős a szavazatok kevesebb mint 3 százalékát kapta meg…

Tovább

Hosszú éveket kellett várniuk a váciaknak arra, hogy elkészüljön a mélygarázs a városközpontban, amit Bóth helyett Fördős fejezett be. Úgy tűnik, a történelem megismétli önmagát és a Bauer Mihály utcai bölcsődét a következő városvezetésnek kell majd átadnia Matkovichék helyett. Decemberben lejár a Bauer Mihály utcai bölcsőde kivitelezési határideje, amire korábban két részletben 570 millió forint érkezett Vácra a kormányon keresztül az uniótól. Ha azonban idén nem készül el az épület, a váciak pénzéből mind az 570 milliót vissza kell fizetnie a balliberális vezetésnek. Matkovich Ilona még márciusban mondta azt egy nyílt fórumon, hogy kétséges, elkészül-e a sokak által várt bölcsőde…

Tovább