felmérés

A 16 és 35 év közötti fiatalok túlnyomó többsége tartós kapcsolatban szeretne élni és tervez gyereket – derül ki a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány kutatásából, amelyben magyarországi, szerbiai és romániai fiatalokat kérdeznek a párválasztásról, a házasságról és a gyermekvállalásról. Az áprilisban indult és év végéig tartó online kutatás részeredményeit ismertető pénteki budapesti rendezvényen Kiss Katalin, a kutatásba bevont HR-szakértő kiemelte, az eddigi 166 kitöltő 90 százaléka azonos véleményen volt korosztálytól és lakhelytől függetlenül a feltett kérdések kapcsán. A válaszadók 90 százaléka a párválasztás folyamatában a legfontosabbnak a közös világnézetet jelölte meg, 80 százaléka a hasonló érdeklődési kört, 72 százalék…

Tovább

A felmérések szerint a megkérdezettek többsége egyetért az okostelefon-használat iskolai korlátozásával és az ezzel kapcsolatos rendelettel – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte: az osztályteremben, tanítási idő alatt a készüléket csak akkor lehet használni, ha az kifejezetten a tanórát segíti. Ezt a munkát a kormány is erősítette az elmúlt időben – tette hozzá -, hiszen 450 ezer laptopot osztottak ki a diákoknak, az idén pedig további 100 ezret osztanak ki azért, hogy minden diák készségszinten megismerje a különféle eszközöket és a tanulást szolgáló tartalmakat. A legutóbbi felmérések szerint az alsó tagozat esetében a megkérdezettek 94 százaléka,…

Tovább

Az emelkedő költségek ellenére az idén összességében valamivel kisebb tehernek érzik a családok a tanévkezdést – közölte az Erste Bank Hungary Zrt. A pénzintézet reprezentatív kutatásának eredményei alapján azt írta, sokan előre spórolnak az iskolakezdésre, ugyanakkor vannak, akik hitelt vesznek fel, mert a többségnek továbbra sem elég a havi bevétele a beiskolázással járó kiadásokra. A bank felmérése szerint az iskolakezdés a szülők 69 százalékának jelent érzékelhető mértékű pénzügyi terhet, és további 6 százalék nyilatkozott úgy, hogy az elvárt minimumot sem fogja tudni előteremteni. Az azonos témában készült tavalyi felmérés szerint még 73 és 8 százalék volt az arány – emlékeztetett…

Tovább

Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért – ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság a közleményében. A vizsgálat szerint a megkérdezettek háromnegyede jár valamilyen rendszerességgel olyan helyekre, ahol szokás borravalót adni, főképp a fiatal felnőttek és a magasabb jövedelműek. Mindössze 13 százalék utasítja vissza ezt a szokást, ugyanakkor a megkérdezettek negyede szívesen ad többet, 20 százalékuk hagyománynak tekinti, 10 százalékuk pedig a hangulata alapján dönt. A szolgáltatás minőségétől további 30 százalék teszi függővé a borravalót – derült ki a felmérésből. A közlemény szerint a borravaló adását…

Tovább

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás – többek között ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből. A kutatásban ötezer, 12 és 24 év közötti fiatal, valamint kétezer, 12-18 éves életkorú fiatal szülője vett részt tíz országban (Ausztrália, Brazília, Franciaország, Németország, Indonézia, Olaszország, Nigéria, Spanyolország, Svájc és az Egyesült Államok). A felmérés célja az volt, hogy kiderüljön, mennyit sportol a Z generáció, mi motiválja és mi akadályozza őket a mindennapos testmozgásban. A megállapítások szerint csak minden ötödik fiatal sportol…

Tovább

Az erdei fülesbaglyok fészkelő állományának felmérésében kéri a lakosság segítségét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A szervezet legutóbb, januárban a telelő erdei fülesbaglyok felmérésekor kérte a lakosság segítségét. Az egyesület az évek alatt szerzett pozitív tapasztalatok alapján folytatja a fajra vonatkozó országos adatgyűjtést. Most a lakott területeken is gyakori erdei fülesbaglyok fészkelő állományának felmérésében tudnak segíteni az emberek – közölte az egyesület. Első pillantásra lehetetlen feladatnak tűnhet az éjszakai életmódot folytató, az emberek számára láthatatlanul mozgó madarak rejtett költőhelyének megkeresése, azonban a fészkelő baglyok felmérése egyike a legegyszerűbb madármegfigyelési, adatgyűjtési módszereknek, mivel ehhez a madarakat nem is kell látni…

Tovább

A Costa Coffee és az Opinio felmérése szerint a megkérdezettek majdnem fele legfeljebb 20 ezer forintot költ a karácsonyi vacsorára, 16 százalékuk 20 ezer és 30 ezer forint között szán erre a célra. A magyarok 6 százaléka 30 ezer és 50 ezer forint között, 4 százaléka több mint 50 ezer forintot tervez áldozni az ünnepi fogásokra. Ugyanakkor a válaszadók negyede nem költ erre, mivel vagy vendégségbe megy, vagy nem ő fizeti a karácsonyi vacsorát. A kutatásból kiderült, hogy az ajándékok terén egyre nagyobb tudatosság a jellemző a magyarokra. A megkérdezettek 35 százaléka ugyan vesz ajándékot, de előre megbeszélt összeghatár alatt…

Tovább

A magyarok 79 százaléka idén is ajándékozással készül karácsony ünnepére – derül ki a Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatásából. Az ajándékokat elsősorban megtakarításból és jövedelemből vásárolják, a hitelből való költekezésre szinte senki nem készül a magyar társadalom karácsonyi fogyasztási szokásait vizsgáló felmérés alapján. Az ajándékozók 52 százaléka 10 és 50 ezer forint közötti összeget költ a meglepetésekre. A válaszadók 20 százaléka jelezte, hogy idén nem vesz ajándékot. Kortól, nemtől és lakhelytől függetlenül szinte hasonló az ajándékozási kedv. Kivételt jelentenek a 60 év felettiek, akik körében az ajándékozási kedv már csupán 68 százalékos. Azoknak, akik készülnek ajándékot venni, 52 százaléka 10 és…

Tovább