A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának országjáró tájékoztató (és tájékozódó) sorozatában csütörtökön Vác, a Piarista Kilátó Központ volt az újabb, hatvannegyedik helyszín. A 100 éves Váci Reménység Egyesület elnökségi tagja, Fábián Fédra vezette kerekasztal-beszélgetést megelőző sajtótájékoztatón Dr. Kecskés Péter főosztályvezető elmondta: – Kollégáimmal együtt azért jöttünk el Vácra is az országjárás keretében, mert itt is szeretnének egyeztetni helyi és környéki civil szervezetek képviselőivel, hiszen kíváncsiak vagyunk a véleményekre, észrevételekre, esetleges kritikákra. Továbbá jó alkalom ez arra, hogy közvetlen tájékoztatást adjunk a pályázati lehetőségekről, a Nemzeti Együttműködési Alapról elsősorban. Illetve népszerűsíteni szeretnénk…
civilek
A Bauer utcai bölcsőde körüli építési anomáliák kapcsán – egy képviselői komment alapján – váci polgárok a kormányhivatalhoz fordultak, ahonnan rövid időn belül azt a választ kapták, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal építésfelügyeleti hatósági hatáskörében elrendelt egy eljárást. Igen, valóban zavarja a váci polgárokat, hogy lassan a legkisebb falvaknak is hamarabb lesz új bölcsődéjük, mint a városunknak! Az ügy előzménye az volt, hogy egy önkormányzati képviselő még az év elején maga ismerte be, hogy az állam által finanszírozott, de a kivitelezésért felelős önkormányzat is úgy látja, hogy szabálytalanul és szakszerűtlenül épül az új bölcsőde Vácon, amely összesen 574 millió forint…
Mivel jelenleg városunkban – tudomásom szerint – nincsen kupakok gyűjtésére szolgáló tároló alkalmatosság mindenki számára hozzáférhető helyen, közterületre kihelyezve, szeretném kezdeményezni, egy VÁCOT legjellemzőbb módon szimbolizáló, kupakok biztonságos gyűjtésére szolgáló tárolónak az elhelyezését! A kupakgyűjtő kezdeményezés annak idején Dániából indult el hódító útjára. Ma már számos magyarországi településen is megtalálható, és az lenne a jó, ha városrészenként lenne hasonlók kihelyezésére lehetőség. A kupakgyűjtő ilyen módon ráadásul egy érdekes-izgalmas utcadísze is lehet az adott településnek. A műanyag felvásárlók a kupakokat felaprítják, majd újra olvasztva újra hasznosítják. Az eljárássorozat révén apró granulátummá szervesülnek a korábbi kupakok. Ezekből aztán zöldségtároló rekeszek, ládák, szemeteskukák,…
Már áll a karácsonyfa a mélygarázs fölött – adta hírül a közösségi médiában (is) a városvezetés részéről a könyvkereskedőből lett társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsnok. Mint ismert, az önkormányzat – mint oly sok esetben újabban – ezúttal sem az ajándékozó szerepét vállalta, hanem most a város ünnepi díszítéséhez kért felajánlásokat a lakosságtól. Ez esetben, az ünnepvárás kapcsán korábban is így volt ez, de valójában kérni sem kellett, egyszer csak eljött az idő, amikor maguktól jelentkeztek adományozók. Akiket tehát minden dicséret megillet a közösség részéről. Magyarán nem is lenne gond ezzel, ha a városvezetés tagjai is élen járnának, jó példát mutatva személyes…
Ha az időjárás engedi, október 16-án és 17-én általános- és középiskolai csoportok segíthetik a Rózsakert és a Duna-parton lévő szánkódomb környezetének takarítását, szebbé tételét, hiszen jól láthatóan szomorúan kevés ehhez az önkormányzati készség. A munka a tervek szerint mindkét napon 9-től 12 óráig tart majd. A kezdeményezők kérnek minden csoportot, hogy ha tudnak, vigyenek magukkal kerti szerszámokat, elsősorban gereblyéket. Mint azt Bíró Györgytől, a – még az előző önkormányzati ciklusban, a körzet akkori képviselője programjaként kezdeményezett, és immár évről évre ismétlődő – közösségi program szervezőjétől megtudtuk, a résztvevő csoportoknak az idén is lehetőségük lesz arra, hogy a program keretében madárodúkat…
Az első napon, pénteken – különböző iskolák képviseletében – több mint négyszáz fiatal vett részt a hagyományos őszelői ligettakarításon, majd a másnapi „civil” napon is igen sokan tüsténkedtek a Hétkápolna környékén. Így aztán igen látványos lett a végeredmény. Rengeteg összegyűjtött avartól, lehullott ágtól és szeméttől vált immár tisztábbá a Ligetünk. A vírushelyzet miatti óvintézkedésként ezúttal úgy szerveztük a takarítást a fiatalokkal, hogy iskolánként, illetve osztályonként külön munkacsapatokban dolgoztak, ezúttal nem alakultak intézményi szempontból vegyes brigádok – mondta a szombati gyülekezőkor Bíró György főszervező, utólag is kifejezve köszönetét az aktivitásért az iskoláknak, a csoportokat kísérő és velük együtt szorgoskodó pedagógusoknak. A…