Már áll a karácsonyfa a mélygarázs fölött – adta hírül a közösségi médiában (is) a városvezetés részéről a könyvkereskedőből lett társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsnok.
Mint ismert, az önkormányzat – mint oly sok esetben újabban – ezúttal sem az ajándékozó szerepét vállalta, hanem most a város ünnepi díszítéséhez kért felajánlásokat a lakosságtól. Ez esetben, az ünnepvárás kapcsán korábban is így volt ez, de valójában kérni sem kellett, egyszer csak eljött az idő, amikor maguktól jelentkeztek adományozók. Akiket tehát minden dicséret megillet a közösség részéről.
Magyarán nem is lenne gond ezzel, ha a városvezetés tagjai is élen járnának, jó példát mutatva személyes felajánlásokkal, illetve olyan határozatokkal, amelyek a lakosság, a vállalkozók terheinek növelése helyett azok enyhítését céloznák – ám ez nem így van.
A városháza mostani urai úgy tesznek, mintha az ügyek társadalmasítása új találmány lenne, ám persze nem az. Ráadásul nálunk most jobbára abban merül ki ez a „demokráciadekor”, hogy egyfolytában csak panaszkodnak és kérnek, kuncsorognak a lakosságtól:
hol ingyen raklapokat nagy méretű komposztáló ládák készítéséhez, hol fenyőfákat, meg talán karácsonyi díszeket is rájuk, hol kommunista szombat fílingű közösségi munkavégzést (takarítás, szemétszedés, lombgyűjtés).
És itt jó újra felhívni a figyelmet, hogy a város vezetői továbbra is busás jövedelmet húznak közpénzből, tehát igazán lenne miből különböző felajánlásokat tenniük, lehet, hogy tesznek is kisebb-nagyobb összegekkel, de ennek nincs sok látszata.
Továbbá jó felidézni, hogy a városvezető kvartettből hárman tagjai voltak az előző önkormányzatnak is, és bizony igencsak rejtőzködtek, bujkáltak, amikor különböző egyesületi, közösségi kérések kapcsán az akkori többség tagjai rendre felajánlottak összegeket a tiszteletdíjukból, ők viszont szinte soha nem csatlakoztak, vagy csak hébe-hóba tették, amikor esetleg már végképp kínosnak érezték a tartózkodást.
De van egy különösen mulatságos példa a mostani városvezetők kéregetős előéletéről még a múlt ciklusból is: a vasútállomáshoz vivő útszakasz mentén sorakozó, nagy részükben elöregedett japán cseresznyefák kiváltása kapcsán az akkor még csak képviselőként be-beszóló Kiss Zsolt felvetette:
kérjen a város új csemetéket a szigetországi partnertelepüléstől – na ez aztán egy igazi diplomáciai kabaré lehetett volna.
Ehhez képest nem csodálkozhatnánk, ha ma-holnap – az önkormányzati működés „ócsítása” jegyében – csészécskéket kérnének lakossági felajánlásként az asztalukra, a csészécskékbe kávécskát, a kávécskába tejecskét – hogy cukiskodó stílusuknál maradjunk.
Különböző fórumokon már számosan feszegetik a kérdést, vajon milyen képzettségük, kompetenciájuk van Vác jelenlegi vezetőinek, van-e tehetségük innovatív ötletekkel előállni a város fejlődése érdekében, mert az vajmi kevés, hogy folyamatosan a lakosság segítségét kérik – ez szegénységi bizonyítvány.
Ezzel együtt tény: az nagyon dicséretes, hogy sokan vannak, akik készek segíteni közösségi célokat, de ez az ő érdemük, a városvezetésnek nincs erkölcsi alapja a maga javára írni, a saját sikereként fényezni az ilyesfajta hozzáállást, támogatást.