baloldali vezetés

Magyar Péter öccsének lapja, a Kontroll is beszámolt arról, hogy olcsón mentheti Matkovich Ilona baloldali polgármester gyermekeinek illegálisan épített teraszát a váci vezetés. A Kontroll cikke szerint utólag és viszonylag olcsón legalizálna egy jogellenesen felhúzott teraszt a váci városvezetés. A terasz Matkovich Ilona polgármester gyermekeinek a tulajdonában áll, a tervezet alapján a város és a cég képviselőjének, azaz anyának és a cég nevében egyik fiának kellene megegyeznie egymással. Arra volt már példa a városban, hogy hasonló helyzetben megegyeztek a szabálysértésen kapott építkezőkkel. Ebben az esetben viszont töredékét kellene fizetnie a polgármester fiainak, mint a korábbi szabályszegőknek. A lap közölte, hogy…

Tovább

„Megjelent a váci szakrendelő felújítását is magába foglaló pályázati felhívás. A projekt már az idei nyár derekán elkezdődhet” – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke. „A rendelő felújítása évek óta esedékes, de váci baloldali vezetés ezt akadályozta. Majd Brüsszel fagyasztotta be a Magyarországnak járó forrásokat. A projekt tehát most kezdetét veszi, a megvalósítás elől minden anyagi akadály elhárult. A kiírás szerinti határidőre, 2026 év közepére elkészülhet a felújított szakrendelő. Vác többet érdemel, de a baloldali városvezetés nem érdemel több esélyt!” – írta Szabó.

Tovább