baloldali összefogás

A város legutóbbi testületi ülésén bekapcsolva maradt a polgármester és az egyik alpolgármester mikrofonja, miközben a másik alpolgármester éppen módosító javaslatot tett egy előterjesztéshez – számolt be róla a Hír TV. Módosító javaslatokat nyújtott be Ferjancsics László, Vác egyik alpolgármestere az önkormányzati testület elé. Több pénzt szeretett volna ugyanis rendelni a számára fontos ügyek mellé. Matkovich Ilona polgármestert azonban láthatólag meglepte saját helyettese, ekkor suttogva minősítette cirkusznak Ferjancsics László módosító indítványait. A mellette ülő Kiss Zsolt alpolgármester pedig azt javasolta, hogy ne fogadja be azokat, hanem szavaztassa meg a testülettel. A váci Fidelitas szerint a baloldal helyi szervezetei közt alig több…

Tovább