Hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a Váci Járásbíróság azt a férfit, aki több közlekedési szabályt súlyosan megszegve menekült a rendőrök elől. Mint ismert, augusztus 1-jén a Pest vármegyei férfi a többszöri fény és hangjelzés ellenére sem állt meg Vácon a vele szemben intézkedő rendőröknek, és a forgalmas M2-es autóút irányába, majd a főúton haladva a megengedett sebességhatár néhol kétszeres túllépésével továbbhajtott. Az esetről videó is készült, amit itt nézhetnek meg. A vád szerint a – járművezetéstől korábban már eltiltott – elkövető átlépte a záróvonalat, a szembejövő gépjárműveket fékezésre, illetve lehúzódásra…
ámokfutó
Dicséretben és jutalomban részesítette Pest vármegye rendőrfőkapitánya Büki Renáta és Gál Zsombor őrmestert. Mint ismert, a váci rendőrök augusztus 1-jén szúrták ki az általuk már jól ismert férfit, akiről tudták, hogy nincs jogosítványa. Meg akarták őt állítani, de a sofőr padlógázon menekült. A rendőrök kilométereken keresztül követték őt, majd végül az M2-esen állították meg akciófilmbe illő jelenettel. Az esetről videófelvétel is készült, amit itt nézhetnek meg. A reagálóképességből és helyzetfelismerésből kiválóra vizsgázott rendőröket Lauda Zoltán r. dandártábornok méltatta. Intézkedésükért az általa irányított egység minden tagja nevében köszönetét fejezte ki Büki Renátának és Gál Zsombornak.