Pénzhiányra panaszkodik a váci városháza a kórház felújításával kapcsolatban, mondván, emiatt nem haladt eddig a fejlesztés. Arról azonban elfeledkezik a baloldali városvezetés, hogy ők voltak azok, akik észrevételeikkel akadályozták a tervezési folyamatot. Jó hír viszont, hogy a beruházás ennek ellenére elindult és a kormányzati forrás is biztosított. „Továbbra is folytatódik a kormány Egészséges Budapest Programja. A kormány változatlanul elkötelezett a hazai egészségügyi ellátórendszer megújítása és az intézmények fejlesztése iránt. Az utóbbi időszakban megjelent sajtóhírekkel ellentétben a kormány Egészséges Budapest Programja nem állt le, nem szűnik meg!” Ezt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nyilatkozta január 18-án. Ismertette azt is,…
ÁEEK
Helyesek voltak VácOnline értesülései a váci Jávorszky Ödön Kórház tervezett felújításával és bővítésével kapcsolatban. A beruházó ÁEEK közleményét érdemben a váci városháza közleménye sem tudta cáfolni, inkább mellébeszélt és vádaskodott. Ami hiányzik a tervezés megindulásához: az eredeti elképzelés szerinti bővítéshez szükséges telkek átadása a kórháznak, illetve a bővítéshez szükséges építési szabályozás módosítása. Mindkettő önkormányzati feladat, és egyik se teljesült az eredeti kéréseknek megfelelően. A város nem adja a telket Az új kórház épülete a tervek szerint nagyobb lesz a jelenleginél, új járóbeteg gyógyító tömb épül, ezért a fejlesztéshez szükséges lenne a kórházzal szomszédos, jelenleg önkormányzati telek is. Ezt azonban…
Kiderült, hogy a polgármestert valóban félreinformálhatták a saját hivatalában és ezért tájékoztatta félre ő is a váciakat. A VácOnline írása valóban pontos volt: nem adta meg fél év alatt se a városháza a tervezés elkezdéséhez szükséges hozzájárulásokat (építési szabályozási terv módosítás, telekcsere). Ameddig ezek nincsenek meg, addig a közbeszerzésen kiválasztott építész iroda nem tudja elkészíteni az engedélyes és kiviteli terveket. 2020. május 21-én ismertettük olvasóinkkal azt az értesülésünket, hogy úgy tudjuk, az önkormányzat miatt befagytak a kórház-felújítással kapcsolatos egyeztetések. Arról írtunk, hogy az Egészséges Budapest Program keretében a Kormány 5,6 milliárd forintos fejlesztési támogatással járul hozzá a váci Jávorszky Ödön…