adománygyűjtés

A 95 millió forinthoz közelít a közmédia Jónak lenni jó! idei adománygyűjtő akciójában a felajánlott pénzadományok összege – közölte az M1 Híradó. A jótékonysági műsorban idén a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezését támogatja, amelynek célja, hogy egy új gyermekhospice intézményt hozzanak létre. A 1355-ös adományvonal tárcsázásával, vagy egy sms küldésével ötszáz forinttal lehet hozzájárulni az új thábita ház építéséhez. Az adománygyűjtő akció december 22-ig tart – tette hozzá az M1.

Tovább

A legszegényebb kistelepüléseken élő gyermekek személyes kívánságait teljesíti idén karácsonykor is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – közölte a szervezet. Azt írták, hogy a Legyél te is Csillagszóró! címmel meghirdetett gyűjtéshez, a kétezer, névre szóló ajándékdoboz összeállításához támogatókat keresnek. A közlemény szerint a szeretetszolgálat munkatársai 89 hátrányos helyzetű településen gyűjtötték össze a gyermekek kéréseit. A karitatív szervezet célja, hogy idén adventkor ott is beköszöntsön az ünnep, „ahol igazán kicsi a karácsony”. A kívánságok listája már összeállt, a szeretetszolgálat pedig keresi azokat, akik vállalják egy-egy kívánság teljesítését. Cégek, baráti társaságok, iskolai közösségek, magánszemélyek jelentkezését várják – tették hozzá. Úgy fogalmaztak, hogy olyan…

Tovább

A nyári szünet első napján indítja országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy megkönnyítse 1358 hátrányos helyzetű gyermek tanévkezdését. A szeretetszolgálat közleményében azt írta, több mint egy évtizede minden nyáron meghirdetik tanszergyűjtő akciójukat, mert tapasztalatuk szerint nagyon sok kisdiák hátránnyal indul tanévkezdéskor, mivel szüleik, nehéz helyzetük miatt, nem tudják beszerezni a szükséges tanszereket. Ez gondot jelent nekik a tanulásban, az iskolai feladataik elvégzésében és a beilleszkedésben is. Hozzátették: a probléma még inkább jelen van a többgyermekes vagy egyszülős családokban, így ezek a diákok még inkább kitettek az iskolai lemorzsolódás veszélyének, ami későbbi életüket is befolyásolja. A Radírozzuk ki a különbségeket!…

Tovább

Felebarát elnevezésű programot indít, ennek támogatásához pedig negyedéves országos adománygyűjtést hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy átfogó és személyre szabott segítséget nyújthasson a téli krízisidőszakban a rászorulóknak. A szervezet közölte: a program részeként hideg és meleg élelemmel, tűzifával, tisztító- és tisztálkodási szerekkel, indokolt esetben utalványok formájában pedig anyagi támogatással is segítik a nélkülöző családokat, a hajléktalanokat és az időseket. Céljuk, hogy január és március között jelentősebb mértékben támogatni tudják a megélhetési gondokkal küzdőket. A Felebarát program egyik legfőbb üzenete, hogy vegyük észre a hozzánk közel élőkön, ha bajban vannak, szükséget szenvednek, és ne menjünk el szótlanul mellettük – idézték Juhász…

Tovább

Ötvenkét nappal az év vége előtt, csütörtökön elindította hagyományos adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. A szervezet közleményében azt írta: az 52-es szám azt üzeni, hogy nemcsak az ünnepekre, hanem az 52 héten át zajló, egész éves munkájuk segítésére indították a „Ételt, otthont, esélyt!” mottót viselő adománygyűjtést. Ez az egyre szélesedő ünnepi összefogás teszi lehetővé, hogy a segélyszervezet ne csak karácsonykor, hanem egész évben tudjon ételt, otthont, esélyt adva segíteni a rászorulóknak. A közleményben idézték Lehel Lászlót, a segélyszervezet elnök-igazgatóját, aki arra hívta fel a figyelmet a gyűjtést elindító sajtótájékoztatón, hogy az elhúzódó háborúk és világot megrázó katasztrófák éveiben Magyarországon is…

Tovább

Egy emberként indultak a mentőcsapatok Törökország és Szíria megsegítésére a világ szinte minden pontjáról a február 6-án történt 7,8-as pusztító földrengés után. A mentőcsapatok már hazatértek, de a magyarok továbbra is támogatják a földrengés túlélőit. Március 10-én Vácon nyílik adománygyűjtőpont. Akik segíteni szeretnének, a Cházár András Iskola udvarán (Március 15. tér 6.) adhatják le felajánlásaikat március 10-én 18:30-19:00 között.  Amire szükség van: takaró hálózsák zseblámpa tartós élelmiszer, konzerv bébiétel pelenka higiéniai termékek női egészségügyi termékek Az akciót az Euniors Ifjúsági és Sportegyesület szervezi a VácOnline közreműködésével. Az adományokat a török és a szír nagykövetségeken keresztül juttatják el közvetlenül a rászorulóknak. 

Tovább