A május 21 – 30. közötti időszakban különböző felújítási, karbantartási munkálatok miatt időszakosan részleges menetrend-módosításra, Rákosrendező és a Nyugati pályaudvar között buszos vonatpótlásra kell készülniük az utasoknak. A jelzett időszakban a 70. számú Budapest – Szob vasútvonalon egyes vonatok helyett Budapest-Nyugati és Rákosrendező állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek. A 71. számú Budapest – Vácrátót –…
BÓTH JÁNOS TERJEDELMES LISTÁT ÍRT MATKOVICHÉK BE NEM TARTOTT KAMPÁNYÍGÉRETEIBŐL
„A megvalósíthatósági ígéret hitelessége igen könnyen lemérhető azon választási ígéretek felsorolásából, amelyeknél nem történt semmi” – mondta önkormányzati szembesítőjében Bóth János, Vác korábbi MSZP-s polgármestere és országgyűlési képviselője. Bóth János szerint bár 2019-ben megígérték Matkovich Ilonáék az alábbi intézkedéseket és fejlesztéseket, de máig nem valósultak meg: Járható Széchenyi utca és Görgey utca, akár magassarkú cipőben, babakocsival…
VÁCI FIDESZ-KDNP: TEGNAP ELKEZDTÜK, MA BEFEJEZTÜK A BABA UTCAI PADOK RENDBE TÉTELÉT
A váci Fidesz-KDNP jelöltjei padokat újítottak fel a Baba utcában. A munkálatokat már kedden elkezdték, majd szerdán folytatták. A közösségi médiában számoltak be a részletekről: „az elmúlt években teljesen elhanyagolták ezeket a padokat, ezért két pad is olyan rossz állapotban volt, hogy le kellett cserélnünk a ülőrészét. Ezt tegnap lemértük, és ma reggelre beszereztük az…
„EMBERT A FEDÉLZETRE” – ÚJRA LESZ VÁCI EGYHÁZMEGYEI FIÚ TÁBOR
A Váci Egyházmegye az idén a július 15 – 19-i hétre szervezi „Embert a fedélzetre!” című hagyományos ifjúsági táborát, amely összetartásra 10-20 év közötti lelkes fiú ministránsokat vagy a plébániai életben jelen lévő fiatalokat várnak. Mire számíthatnak a táborozók? Klassz programokra, kirándulásra, sportra, lelki témájú beszélgetésekre, melyeket életkor szerinti bontásban szerveznek a házigazdák atyák, kispapok,…
RENDKÍVÜLI: MEGLŐTTÉK ROBERT FICO SZLOVÁK MINISZTERELNÖKÖT
A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A helyszínt és a környéket evakuálták. Szlovák sajtóhírek szerint Robert Ficót a helyi kultúrház előtt érte a támadás, ahol a kormányülést is tartották. Többen lövéseket hallottak és látták, amikor a testőrök felemelték a földről a miniszterelnököt, autóba tették, majd elvitték a helyszínről. Sajtóhírek szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték…
SOKAN HASZNÁLJÁK, DE KEVESEN ISMERIK A VESZÉLYEIT – MINDENT A LÉGKONDIRÓL
Egyre több háztartás rendelkezik Magyarországon klímaberendezéssel. Sokan csodaeszköznek érezhetik a hőségben és napi szinten használják, ezért nagyon fontos a karbantartása. A klíma belsejében a párás, meleg környezet tökéletes élőhelyet biztosít a baktériumok és kórokozók számára, melyek a téli időszak alatt elszaporodhatnak a gépben. Megfelelő takarítás nélkül a légkondiból bejutnak a levegőbe, ezért még a nyár…
TURAI JÁNOS: VÁLASZTÁSI FARIZEUSI CUKISÁG A HOLOKAUSZT MEGEMLÉKEZÉS ELLENSZERVEZÉSE VÁCON
Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke nyílt levelet írt Matkovich Ilona polgármesternek, amit változtatás nélkül közlünk. „Vác város polgármesteri hivatalának vezetői a választások jegyében holokauszt megemlékezést kívánnak tartani júniusban a városban, saját maguknak és a klienseiknek – tudtuk meg városházi körökből – írja Turai János. Tisztelt Polgármester Asszony! Nem kellene majd a választásra készített…
PADOKAT FESTETTEK A FIDESZ-KDNP JELÖLTJEI
Kedden a Baba utcában festettek le köztéri padokat a Fidesz-KDNP jelöltjei. Imre Zsolt polgármesterjelölt és jelölttársai arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy összefogással és kis odafigyeléssel rendezettek lehetnének Vác közterületei. A korábban kopott és elhanyagolt padok az eredeti piros színűket kapták vissza.
IMRE ZSOLT: A LEGFONTOSABB FELADATUNK A BÉKE MEGŐRZÉSE
„Mi a béke pártján állunk, mi az élet oldalán állunk, ezt mi képviseljük” – mondta Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a közösségi oldalára feltöltött videójában, miután jelölttársaival és országos politikusokkal száz galambot reptettek a magasba a béke jelképeként Vácon. „Sajnos olyan időket élünk, amikor a világháború réme ismét itt jár közöttünk. Két év óta tart…
SZÁDOCZKI IMRE: MATKOVICHOZ NEM KÖTHETŐK KOMOLY BERUHÁZÁSOK A VÁROSBAN, DE A CSALÁDJA LAKÓPARKJA FELÉPÜLT
Matkovich Ilona polgármestersége alatt csak ráncfelvarrások történtek Vácon, a családjához köthető Zöld Duna ház azonban felépült a Kőhíd utcában – erről Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje beszélt a botrányos luxuslakópark előtt tartott sajtótájékoztatóján. „Erről a házról már sok mindent elmondtunk. Kivágták a fákat a madarakkal együtt, mégis a legfontosabb, hogy amíg…