VIGH MIHÁLY: ÖNÖKKEL EGYÜTT RENDEZZÜK A 3-AS KÖRZET DOLGAIT

VIGH MIHÁLY: ÖNÖKKEL EGYÜTT RENDEZZÜK A 3-AS KÖRZET DOLGAIT

„Megválasztásom esetén azt ígérem, hogy meghallgatom önöket, és önökkel együtt rendezzük a 3-as körzet dolgait. Számomra a képviselet ezt jelenti” – írja választási programjában Vigh Mihály, Fidesz-KDNP-s képviselőjelölt. „Amennyiben megtisztelnek bizalmukkal, a megszokott képviselői fogadóórákon túl minden félévben lakossági fórumot tartok. Van feladat, sürgősen megoldandó és későbbre ütemezhető egyaránt” – tette hozzá. Vigh Mihály szerint:…

SZABÓ CSABA: VÁC SZEGÉNYEBB, MATKOVICHÉK GAZDAGABBAK LETTEK

SZABÓ CSABA: VÁC SZEGÉNYEBB, MATKOVICHÉK GAZDAGABBAK LETTEK

„Matkovich Ilona nem várost, hanem ingatlanügynökséget vezet. Ez látszik a számokból is. Kevesebb mint 5 év alatt sikerült 76 darab ingatlant eladnia, 1,6 milliárd forint értékben” – hívta fel a figyelmet Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje pénteki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „úgy látszik, hogy a polgármesterség annyira nem jött be neki, mint az ingatlan nepperség. Ő azt…

FONTOS TUDNIVALÓK A SZAKRENDELŐBEN EGYRE TÖBB ELLÁTÁS ELÉRÉSÉT SEGÍTŐ JÁRÓBETEG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERRŐL

FONTOS TUDNIVALÓK A SZAKRENDELŐBEN EGYRE TÖBB ELLÁTÁS ELÉRÉSÉT SEGÍTŐ JÁRÓBETEG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERRŐL

A Váci Jávorszky Ödön Kórház szakrendelőjében is egyre több rendelés vonatkozásában segíti az ellátás szervezését a Járóbeteg Irányítási Rendszer. A szakrendelésekre történő időpontkérés lehetőségei: személyesen a rendelőintézet bejáratánál, a kartonozó munkatársainál, telefonon munkanapokon 7:00-14:45 óra között a 06-27/620-676-os vagy a 06-27/620-677-es számokon, emailen: elojegyzes@javorszky.hu. Az időpontkéréshez az ellátott nevén kívül szükséges rögzíteni a TAJ számot,…

JÚNIUS ÉS JÚLIUS FORDULÓJÁN ÚJRA A RÉGI ZENE FŐVÁROSA LESZ VÁC, NYITÁNY A FEHÉREK TEMPLOMÁBAN

JÚNIUS ÉS JÚLIUS FORDULÓJÁN ÚJRA A RÉGI ZENE FŐVÁROSA LESZ VÁC, NYITÁNY A FEHÉREK TEMPLOMÁBAN

Június 29-e és július 6-a között ismét a régi zene hazai és nemzetközi fővárosa lesz Vác a Filharmónia Magyarország mesterkurzusokból, nagyszerű élményt kínáló koncertekből és kiváló kiegészítő programokból álló nagy hagyományú fesztiváljának köszönhetően. – Nagy öröm számunkra, hogy itt Vácott, ebben a gyönyörű barokk kisvárosban évről-évre példás összefogás részeként valósulhat meg a Régi Zenei Napok…

NACSA LŐRINC: A VÁLASZTÁS TÉTJE HÁBORÚ VAGY BÉKE, VÁCON MEG AZ, HOGY MARAKODÁS VAGY GYARAPODÁS LESZ-E

NACSA LŐRINC: A VÁLASZTÁS TÉTJE HÁBORÚ VAGY BÉKE, VÁCON MEG AZ, HOGY MARAKODÁS VAGY GYARAPODÁS LESZ-E

„Tiszta víziójuk van és képesek megvalósítani azt, amit elterveztek” – nyilatkozta Imre Zsoltról és jelölttársairól lapunknak Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője, amikor a béke melletti támogatói aláírásokat gyűjtött a sétálóutcában csütörtökön. Nacsa Lőrinc szerint „az elmúlt öt évnek Vác nem a nyertese, hanem a vesztese volt. Az elmúlt öt évben egy olyan városvezetés volt Vácon,…

MATKOVICH VÉGLEG NEVETSÉGESSÉ TETTE MAGÁT: KOVÁSZOS UBORKÁS VÖDRÖKKEL MÉRETNÉ A LÉGSZENNYEZETTSÉGET

MATKOVICH VÉGLEG NEVETSÉGESSÉ TETTE MAGÁT: KOVÁSZOS UBORKÁS VÖDRÖKKEL MÉRETNÉ A LÉGSZENNYEZETTSÉGET

Hónapok óta követeli Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, hogy a balliberális városvezetés helyezzen ki minősített környezetvédelmi mérőállomásokat a városban. Matkovich Ilona erre saját ötletként tálalva állt elő néhány nappal ezelőtt a mérőállomásokkal, de a megvalósítás rendkívül igénytelenre és amatőrre sikerült. Műanyag vödröket helyeztek ki a város több pontján, amikre filctollal írták rá, hogy Vác, és…

SZŰRŐBUSZ ÉRKEZIK VÁCRA SZOMBATON

SZŰRŐBUSZ ÉRKEZIK VÁCRA SZOMBATON

Június 1-jén 10-18 óra között van lehetőség ingyenes egészségügyi szűréseken részt venni a József Attila sétányon. A szervezők tájékoztatása szerint általános állapotfelmérést és kardiovaszkuláris szűrést végeznek majd a buszon.

IMRE ZSOLT KIVIZSGÁLTATNÁ MATKOVICHÉK ÉVEKEN ÁT TARTÓ INGATLAN KIÁRUSÍTÁSAIT

IMRE ZSOLT KIVIZSGÁLTATNÁ MATKOVICHÉK ÉVEKEN ÁT TARTÓ INGATLAN KIÁRUSÍTÁSAIT

„Első polgármesteri munkanapomon vizsgáló bizottságot állíttatok fel az elmúlt 5 év botrányos ingatlan kiárusításainak kivizsgálására” – hangsúlyozta a közösségi oldalára feltöltött videójában Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Mint mondta, „Matkovich Ilona számára a vagyongazdáskodás a vagyonfelélést jelentette. Amit tudott, eladott. Mi mást is várhatnánk, ha egy ingatlan nepper ül a polgármesteri székben?! A vagyont eladták,…

NAGY VESZÉLYRE FIGYELMEZTETŐ ZSINAGÓGAI GONDOLATOK A HOLOKAUSZT 80. ÉVFORDULÓJÁN

NAGY VESZÉLYRE FIGYELMEZTETŐ ZSINAGÓGAI GONDOLATOK A HOLOKAUSZT 80. ÉVFORDULÓJÁN

A Váci Zsidó Hitközség minden év májusában kegyeleti eseményt rendez az elsősorban Turai János elnök jóvoltából, a kormány és a Mazsihisz támogatásával megmentett és szépségesen felújított Eötvös utcai neológ zsinagógában a városból és a Duna-Ipoly-Galga régióból elhurcolt izraelita honfitársak emléke előtt tisztelegve. A holokauszt nyolcvanadik évfordulóján, egy újabb világháború fenyegető veszélyében élve, uniós választásokra (is)…

FÁKAT ÜLTETTEK A FIDESZ-KDNP JELÖLTJEI VÁROSLAKÓKKAL OTT, AHOL A MATKOVICH CSALÁD FÁKAT VÁGOTT KI

FÁKAT ÜLTETTEK A FIDESZ-KDNP JELÖLTJEI VÁROSLAKÓKKAL OTT, AHOL A MATKOVICH CSALÁD FÁKAT VÁGOTT KI

Faültetéssel fejezték ki tiltakozásukat a Matkovich család harácsolása ellen a Fidesz-KDNP jelöltjei és az őket támogató városlakók szerdán a Kőhíd utcában, ahol a balliberális polgármester fiának cége felépítette a botrányos lakóparkját. „Tiltakozásunkat szeretnénk kifejezni ezzel a faültetéssel a Matkovich-féle fiam-lányom rendszerrel szemben, amit az elmúlt négy év során itt, Vácon bevezetett” – mondta Imre Zsolt,…