Összefoglaljuk mit tudtunk meg Szimon Renáta a Tisza váci jelöltje eddigi kampányáról: Hazugságok, erőszakosság, megfutamodás a kérdések elől, lemondása a Lakásügyi Bizottságból.
Cáfolta valótlan állítását a váci jegyző, a Váci Tankerületi Központ is. Erőszakos fellépése miatt Vácon rendőrt kellett hívni. A kampányát sorozatosan valótlanságokra építi, egy friss felmérés szerint az emberek 58 százaléka nem tartja megbízhatónak.
Megemelte volna a lakbéreket Vácon, amikor erről kérdeztük a kameránkat letakarta. Ez jól látható a felvételen is, de ennek ellenére Szimon ezt letagadta, egyenesen azt állítva, hogy nem takarta le.
Erőszakos fellépése miatt le kellett mondania a küsős bizottsági tagságáról.
Hazudott arról is, hogy a váci közterület felügyelet biztosította a pultozását, ezt a váci jegyző cáfolta. Legutóbb a Váci Tankerületi Központ cáfolta a Juhász Gyula Általános Iskola felújítása kapcsán tett rosszindulatú híresztelését. Cáfolta Sződliget polgármestere a DK jelöltje, Juhász Béla is.
Kérdésekre nem válaszol, menekül vagy plakátokkal kommunikál.
