Komoly ellentmondásra derült fény a váci képviselő-testület ülésén Szimon Renáta, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltjének kampányával kapcsolatban. A váci jegyző cáfolta Szimon Renáta állítását.
Rosta Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom önkormányzati képviselője ugyanis rávilágított: a jelölt korábbi állításaival szemben nem az ő kérésére és nem az ő kampányának biztosítása érdekében jelent meg a váci közterület-felügyelet a helyszínen január 17-én.
Rosta Zoltán felidézte, hogy Szimon Renáta nyilvánosan azt állította: a rendőrség és a közterület-felügyelet biztosította számára a közterületen történő biztonságos kampányolást, mivel fenyegetve érezte magát.

A testületi ülésen Zsidel Szilva jegyző egyértelművé tette:
a váci közterület-felügyelet nem biztosít kampányrendezvényeket, és sem a jegyző, sem a hivatal, sem a felügyelők nem kaptak erre vonatkozó kérést vagy utasítást.
Rosta Zoltán konkrét kérdésekkel tett fel: ki, mikor és milyen tartalmú kérelemmel fordult a jegyzőhöz vagy a közterület-felügyelet vezetőjéhez; történt-e bármilyen intézkedés Szimon Renáta érdekében; illetve más pártok jelöltjei számíthatnak-e hasonló „védelemre”.
Zsidel Szilva válaszában ismertette a közterület-felügyelet január 17-i jelentését. Eszerint a gyalogos járőr 10 órakor indult el a polgármesteri hivatalból, és a szokásos napi feladatellátás részeként ellenőrizte a Széchenyi utcát. A járőr 10 óra 9 perckor haladt el az érintett helyszín mellett, majd továbbsétált az Eötvös utca irányába, később pedig a Posta parkban folytatott ellenőrzést. Az eseményeket időbélyegzők és fényképfelvételek is igazolják.
A jegyző ismét hangsúlyozta:
semmilyen rendezvény biztosításáról nem volt szó, a közterület-felügyelők pusztán a mindennapos járőrszolgálatukat látták el.
Rosta Zoltán szerint mindez súlyos kérdéseket vet fel Szimon Renáta korábbi kijelentéseivel kapcsolatban, különösen annak fényében, hogy a Tisza Párt jelöltje meg is köszönte a közterület-felügyeletnek, hogy „biztosították” a kampányolását.
„Ezt a kijelentést én úgy értelmeztem, ahogy ezt értelmezni lehet. Nem arról volt szó, hogy a felügyelők véletlenül arra sétáltak, és nem dokumentált veszélyhelyzetet hárítottak el. Ezek a véletlenek túlságosan is furcsák” – fogalmazott a képviselő.
Rosta Zoltán felszólította a város vezetését, hogy ne keltsék még a látszatát sem annak, hogy bármely politikai erő jelöltje mellett állást foglalnak. Mint mondta, a városlakók joggal várják el az önkormányzattól a politikai semlegességet, különösen egy kampányidőszakban.
Az ügy ugyanakkor rámutat arra is, hogy a Tisza Párt váci jelöltje valótlan állításokat tett a kampányával kapcsolatos hatósági „biztosításról”, ami komolyan megkérdőjelezi Szimon Renáta hitelességét és a Tisza Párt politikai kommunikációját Vácott.
Az ügy nem elszigetelt esetnek tűnik, hanem beleillik abba a sorba, amely Szimon Renáta eddigi kampányát kíséri. A Tisza Párt jelöltje korábban valótlanul állította, hogy Rádon megtámadták, majd Vácon azt is tagadta, hogy eltakarni próbálta volna egy operatőr kameráját, holott az esetről készült felvételek ennek ellentmondanak. Legutóbb pedig azt állította, hogy munkásszálló működik Vácon, ami szintén nem felel meg a valóságnak.
Különösen beszédes, hogy ebben az ügyben a Tisza Párt országos vezetése is ugyanabba a kommunikációs csapdába esett: korábban Magyar Péter, a párt elnöke is azt hangoztatta, hogy egy 1400 fős munkásszálló van Vácon, ám ez az állítás sem bizonyult igaznak.
A mostani testületi ülésen elhangzottak fényében egyre világosabb: Szimon Renáta kampányát nem tények, hanem túlzások és valótlanságok kísérik, legyen szó állítólagos fenyegetettségről, hatósági „biztosításról” vagy a várost érintő súlyos állításokról. Mindez nemcsak a jelölt személyes hitelességét kérdőjelezi meg, hanem a Tisza Párt váci és országos kommunikációjának megbízhatóságát is.
