Komoly kihívások elé állíthatja a magyar mezőgazdaságot az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás – erről beszélt Nagy István agrárminiszter a Vác Online-nak adott interjújában a vácrátóti gazdafórumot megelőzően a helyszínen.
A tárcavezető szerint az egyezmény nemcsak a gazdák, hanem az egész európai társadalom számára kockázatokat hordoz, különösen az élelmiszerbiztonság, a piaci verseny és az agrártámogatások jövője szempontjából.Az interjúban a miniszter élesen bírálta a Tisza Párt álláspontját is, amelyet a magyar gazdák érdekeivel ellentétesnek nevezett.
Súlyos kihívást jelenthet a Mercosur-megállapodás
Nagy István szerint a Mercosur-egyezmény életbe lépése komoly nehézségeket okozhat az európai és a magyar mezőgazdaságnak. Álláspontja szerint az EU piacára olyan termékek érkezhetnének nagy mennyiségben Dél-Amerikából, amelyek előállítása nem felel meg azoknak a szigorú környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és állatjóléti szabályoknak, amelyeket az európai gazdáknak kötelező betartaniuk.
A miniszter hangsúlyozta: az Európai Unióban a termelést szigorú nyomonkövetési rendszer szabályozza, amely a „termőföldtől az asztalig” elvet követi. Ez biztosítja, hogy a fogyasztók pontosan tudják, milyen körülmények között készült az élelmiszer. A harmadik országok esetében azonban – mint mondta – ezek a garanciák nem feltétlenül adottak.
Példaként említette, hogy egyes dél-amerikai országokban növekedési hormonokat alkalmaznak a szarvasmarha-tenyésztésben, illetve más technológiákat használnak a baromfi feldolgozásakor, amelyek az EU-ban nem megengedettek. Emellett környezetvédelmi szempontból is kérdésesnek nevezte, hogy több ezer kilométerre termelt élelmiszereket szállítanak Európába. A miniszter szerint mindez nemcsak a gazdák versenyképességét érinti, hanem az európai élelmiszer-szuverenitást is veszélyeztetheti.
„Képmutatás és árulás” – kemény kritika a Tisza Pártnak
Az interjúban a miniszter élesen reagált arra a kérdésre is, hogyan értékeli a Tisza Párt hozzáállását a Mercosur-megállapodáshoz és az uniós agrártámogatások kérdéséhez.
„Képmutatás és árulás” – fogalmazott Nagy István.
Szerinte a párt olyan politikai irányvonalat támogat, amely végső soron a magyar gazdatársadalom érdekei ellen hat. Állítása szerint a Tisza Párt az Európai Néppártban olyan döntésekhez asszisztál, amelyek hozzájárulhatnak a Mercosur-megállapodás megvalósulásához. A miniszter úgy véli, ezzel párhuzamosan az uniós agrártámogatások jövője is bizonytalanná válhat. A miniszter azt is kifogásolta, hogy a csökkentett források egy részét más célokra – például Ukrajna támogatására – irányíthatják át, ami szerinte tovább nehezítené az európai és a magyar termelők helyzetét.
„A magyar gazdatársadalom és a magyar vidék nem számíthat a Tisza Pártra” – fogalmazott.
A kormány válasza: erősíteni a magyar élelmiszeripart
A miniszter szerint a magyar kormány egyik legfontosabb lépése az volt, hogy az uniós agrárforrások nemzeti társfinanszírozását a maximális, 80 százalékos szintre emelte. Ez jelentősen megnövelte a mezőgazdaság számára elérhető támogatásokat. A stratégia célja, hogy a magyar gazdaság ne csupán alapanyag-termelőként jelenjen meg a piacon, hanem feldolgozott, magas hozzáadott értékű élelmiszerekkel legyen jelen. A miniszter szerint ez segíthet abban, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképes maradjon akkor is, ha a nemzetközi piacokon erősödik a verseny.
A napraforgómag vetése májusban esedékes
Az interjú végén Nagy István a tavaszi mezőgazdasági munkákról is beszélt. Mint elmondta, a napraforgó vetése általában májusban esedékes, így a gazdák számára még van idő a tavaszi munkák előkészítésére. A miniszter szerint az idei tél kedvezően alakult a mezőgazdaság számára: megfelelő mennyiségű csapadék és fagy segítette a talaj állapotát és csökkentette a kórokozók számát.
„Remélem, hogy egy olyan időszak előtt állunk, amely nagyon jó eredményekkel kecsegtet a magyar gazdák számára” – mondta az agrárminiszter.
